A megigazulásban (megigazíttatásban) Isten, a Szentlelke által hitre ébresztett bűnösnek Krisztus tökéletes igazságát ajándékozza oda, merő kegyelemből, teljesen.
Ez a megigazulás nem folyamat (a megszentelődés viszont folyamat is kell, hogy legyen!), hanem az új élet kiindulópontja; és Krisztus igazsága soha, semmiképpen nem válik „saját igazságunkká”. Ehhez kell ragaszkodnunk, minden kompromisszum nélkül!
A megigazulás / megigazíttatás tehát Isten fölmentő, megszabadító ítélete ránk vonatkozóan, annak alapján, hogy helyettünk és értünk az Úr Jézus Krisztus elhordozta bűneink kárhoztatását a kereszten, Isten pedig igazolta a feltámadásában őt és azt, hogy elfogadta Fiának engesztelő áldozatát („halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” – Róm 4,25).
Ezt a „megigazultságot” nem lehet „gyarapítani”, hanem élni lehet belőle! Tehát: „gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,11). Isten akaratának cselekvése – az ő dicsőségére – a megigazulás gyümölcse: mint ilyen, elengedhetetlen következmény!
Az Isten előtti helyzetünk és a hívő életünk gyakorlati állapota közötti feszültséget Luther így fejezi ki: „Simul iustus et peccator” – „egyszerre igaz és vétkező” a Krisztusban hívő ember. De az ajándékba kapott megigazultság állandó ösztönzéssé kell, hogy váljon a hit engedelmességében!
(Részlet a Biblia Szövetség reformációra, az Isten irgalmas szeretetére hálával emlékező ünnepsége egyik szekciójában elhangzott előadásból – 2017.10.14.)
„Miután most már megigazultunk az ő vére által, még sokkal inkább megmenekülünk a haragtól ő általa.” (Róm 5,9)
Adámi László
