Uram, áldalak a nyárban.
Aranykalászos határban
száll most hálával teli
trónusod elé az ének
tüzéért a nap hevének,
mert a szemet érleli.
Esőcseppek záporáért,
hajnalok hűs harmatárét,
mindenért az ég alatt
vigassággal áldalak.
Friss vetés, szép zöld ígéret
magot hozott és megérett,
s amint lengeti a szél,
zizegő, szelíd szavával,
hitet
tevő himnuszával
nagy jóvoltodról beszél.
Boldog, aki érti, hallja,
s míg aratni lendül karja,
miközben rend rendre dűl,
téged dicsér egyedül.
Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatévő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.
„Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké megmarad kegyelme, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,4-5)
Túrmezei Erzsébet
