„Minden tökéletes volt, de hiányzik még belőled az igazi átütő erő” – hangzott a zsűri értékelése a nagysikerű vetélkedősorozat egyik produkciója után. A szakma értői megfogalmazzák azt, amit mi csak érzünk: magával ragad-e egy hangszeres játék, vagy csupán csodáljuk, bravúrosnak tartjuk, de talán gyorsan elfelejtjük. Mitől van az, ha lenyűgöz egy produkció? És mitől van, ha elcsendesít, elnémít? Mi is az az átütő erő, ami művészivé teszi az egyébként tökéletes „hangjegy-kiszerelést”? Adott egy kotta, és adott mellé egy metronóm. A gyakorlás izzasztó időszakában a művész-palánta dolga, hogy a metronóm diktálta tempó szerint gyakorolja a játékot, a lehető legprecízebben. Amikor ezzel készen van, akkor lehet elkezdeni dolgozni a művel. A művészképzésnek nem befejező aktusa, hanem kezdő lépése, beugrója a precíz hangszeres játék.
A párhuzam nem erőltetett, kínálja magát: vajon metronóm-hívők vagyunk, vagy átjár a megmagyarázhatatlan titok, Isten Lelkének átütő ereje? Az írott törvény Isten metronómja: diktálja a tempót, és egyáltalán nem szabadít fel. Ennek megértése, ismerete, hozzá való igazodás igyekezete nem cél, hanem kezdet. Szükséges és fontos, de ridegségben hagy, önteltséghez vezet. A hívő élet nem abban áll, hogy lejátsszuk Isten kottáját. Sokkal inkább abban, hogy az ő akarata a saját akaratunkká, tervei a terveinkké, ereje erőnkké válik. A kotta bennünk él tovább, az Isten törvénye a szívünkben lakozhat és életre kelhet személyiségünk Istentől kapott jegyeit megelevenítve. Ez a Lélek munkája. Az átütő erő továbbra is megmagyarázhatatlan: Mi talán nem is vesszük észre, mások pedig kedvesség, szeretet, találékonyság, nyíltság, mesterkéletlenség jelzőkkel illetik, amit eleven keresztyéneken látnak. A bravúrosság és a virtuozitás közt épp az a különbség, hogy míg az első saját erejét latba vetve kápráztat el, a virtuóz együttműködik egy nála nagyobbal: a zenész a tehetségével, a keresztyén pedig Isten Lelkével. Ne legyünk bravúros hívők, de legyünk engedelmes és tudatosan odaszánt eszközei Isten kegyelmének!
„A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.” (Jn 6,63)
