Fény a sötétben

Késő este volt. A főúton szálltam le az autóbuszról, és a megszokott útvonalon indultam hazafelé. Az egyik utcába kanyarodva megtorpantam, mert az előttem álló útszakasz teljes sötétségbe borult. Még néhány lépés, és már a főút közvilágításának fénye sem szűrődött tovább, hogy segítsen a tájékozódásban. Ha nem lapult volna táskámban zseblámpa, nem tudom, hogy mennyi idő alatt és milyen sikerrel botorkáltam volna el a következő kivilágított szakaszig. A kis világító eszköz erős fényét úgy irányítottam, hogy jóval távolabbi szakaszt világítson meg, mert az út túloldalán is poroszkált valaki. Csak reméltem, hogy lámpámból némi fény az ő útjára is vetődik.
Azok az embertömegek jutottak eszembe, akik életüket teljes sötétségben, bármilyen tájékozódási pont vagy helyes eligazítás nélkül élik le. Sokszor voltam már fültanúja olyan beszélgetésnek, amikor az egyik „nem látó” a másik „vaknak” igyekezett jó szándékú, de teljesen használhatatlan tanácsot adni élete következő lépéséhez.
A keresztyén emberek kezében ott van a Szentírás, ami életük útjára vet fényt, és tanácsol. Isten útmutatása nélkül ők is csak sötétben botorkálnának. Az Igét azonban nem csupán a saját hasznunkra forgathatjuk, hanem segíthetünk megvilágítani a mások előtt álló sötét útszakaszt is.

„Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága.” Zsolt 119,105