Kutya világ

Vasárnap délelőtt szokatlan látványra lettem figyelmes templomunk udvarán. Egy idős hölgy kiskutyával sétált a két gyülekezeti épületet összekötő keskeny járdán. Lehet, hogy első hallásra nincs ebben semmi szokatlan, de istentisztelet előtt itt általában a gyermekeikkel gyermekmegőrzőbe igyekvő szülőket szoktuk látni, kutyát sétáltató hölgyet még sosem. De még mielőtt folytatnám a megkezdett történetet, egy gondolatnyi kitérőt teszek.

Határszéli kis faluban nőttem föl, ahol mindenki – ember és állat – ismerte, hogy milyen íratlan szabályok vonatkoznak rá, amit nem volt érdemes áthágnia. Ezért kutyusunknak is ritkán megengedett lehetősége volt, hogy a hátsó udvarról – ahol ő volt tyúkok, disznók és minden udvarra berepülő madár egyedüli ura és parancsolója – átszaladhatott az első udvarra, és sűrű farkcsóválások és boldog csaholás közben tett egy tiszteletkört a virágágyásokat és veteményest szétválasztó ösvényen, hogy ezt követően nagy sebességgel visszarohanjon felségterületére az – esetleg véletlenül – nyitva maradt udvari kapun. Ez volt ám az igazi ’kutyavilág’!

Manapság pedig – legalább is itt, a vidéki kisvárosban – feltűnően sok kutya ’sétáltatja gazdáját’. Tíz évvel ezelőtt még a kertes házak udvarainak voltak megszokott lakói, ma pedig úton-útfélen, kicsi-nagy, szelíd vagy éppen harcias ebek sétálnak pórázon vagy anélkül az emberi élettérnek kialakított parkokban és utcákon.

Visszatérve a bevezető eseményhez, az idős hölgy a kutyussal besétált a babák számára berendezett kis házba, ahol istentisztelet alatt vigyázunk rájuk, ahol ők örömmel csúsznak- másznak a számukra kialakított teremben. Kedves mosollyal előadta kérését, hogy a babák mellett vigyázzunk az ő kis kutyusára, mert nincs kire bízza azt az istentisztelet idejére.

Néhány pillanatig levegőhöz sem jutottunk. Felfoghatatlan volt számunkra, hogy valaki a kutyáját egyenértékűnek tartja a legdrágább ajándékkal, a gyermekkel, akit egy órára a szülő nagy bizalommal átad nekünk.

Kérését – röviden megmagyarázva a helyzetet – elutasítottuk, ő pedig szomorúan visszafordult, hogy a kutyát az istentisztelet idejére az autóban hagyja. A történet elgondolkoztatott. Isten, aki megszabta életünk határait, egy csodálatos világot hozott létre, benne mindennek megadva a maga életterét. Az ember pedig a bűneivel mindezt felrúgta, nem foglalkozik az isteni renddel, és ezért ma már nem is ismeri, minek hol a helye. Ezért is alakulhatott ki ez a szokatlan helyzet azon a bizonyos vasárnapon.

A Szentírás a teremtés csodás rendjéről (104. Zsoltár):

„… mily számtalanok a műveid, Uram! Mindegyiket bölcsen alkottad, és tele van a föld teremtményeiddel…”