Az anyaméh gyümölcse: jutalom

Orvosi gyakorlatom utolsó évtizedében sok keresztyén lánynak idéztem ezt a mondatot. Sokáig feltételeztem, hogy Isten népe közé a férfiak elköteleződni nem tudása miatt gyűrűzött be a világ jelenlegi szokása a házassággal és a gyermekvállalással kapcsolatban. Mert sok tanult és emancipálódott nőnek csak negyvenfelé jut eszébe; mégis csak szeretne gyermeket, legalább egyet… Mígnem hívő lányokkal orvosként találkozva kiderült, bizony, felütötte a fejét ez az „ej, ráérünk arra még” gondolat mind a férfiak, mind a nők között.

Így gyakran mondtam el a lányoknak, hogy Isten rendjében a biológia nem vesz tudomást a mai fiatalok elképzeléseiről. Az első gyermek szülésének optimális ideje ugyanis 22-25 éves kor között van. Ezt a tényt saját személyes példám is megerősíti.

Több mint 50 évvel ezelőtt, amikor az orvosi egyetemre jelentkeztem, magam is az úgymond emancipáció útját választottam. Bár orvosnak készültem, és 46 évig orvosként is dolgoztam, nem mondtam le a gyermekekről sem. Sőt, nem is kívántam nagyon halogatni az anyai hivatást. Az egyetem utolsó évében már férjnél voltam, és némi emberi megkötésekkel ugyan, de vártam a gyermekáldásra. Ma is előttem van egy délután, amikor már várandósan hazafelé baktatva a kórházból, azon ábrándoztam, nekem legalább négy gyermekem lesz majd…

Házasságunk első éve egybeesett az egyetem legnehezebb évével, az akkor még ún. cseléd- könyves évvel, amikor 2-3 hónaponként más és más szakmában tevékenykedve, folyamatosan vizsgáztunk. No, ez alatt még nem kívántam teherbe esni, s amit ez ügyben emberileg megtehettem, meg is tettem. Ám, ahogyan már végzett orvosként munkába álltam, jelentettem is Istennek, íme, itt az idő, jöhet a gyermek! Így is történt, már a következő hónapban áldott állapotban voltam.

Lehet, hogy akkor még úgy gondoltam, a gyermeket talán mégis mi csináljuk, vagy hogy Isten is úgy akarta („ha Isten akarja” helyett)? Ma már nem tudom. Az első fiamat 25 évesen szültem. Aztán következett egy szakvizsga, majd 28 évesen megszületett a második fiam. Ám a következő szakvizsga után már több gyermek nem érkezett, mi hiába is akartuk. Bőven 40 felett is még újra és újra reménykedtem, hátha kapunk még gyermeket, legalább egy lányt… Eddigre már megtanultam: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse: jutalom”.

Sok ráérős lánynak, főleg keresztyéneknek mondtam el a rendelőmben, ha nekem csak 30 évesen vagy később jutott volna eszembe, hogy gyermeket szeretnék, ma egyetlen gyermekem sem lenne…

„Egy nemzet, amely nem képes magát reprodukálni, nem érdemli meg, hogy létezzen” – mondta miniszterelnökünk, Orbán Viktor „Európa 2017” c. előadásában. Bár „a gyermek Isten ajándéka”, mégis igaz ez az állítás, az abortusz statisztikák világosan bizonyítják. Isten adja, adná, ha volna, aki fogadja…

Zán Fábián Sándor, kárpátaljai református püspök különös ötlettel állt elő a reformáció 500. évének megünnepléséhez. Elindította a „Reformáció gyermekei” programot, mely szerint a református családok egy-egy gyermek vállalásával ünnepeljenek, letéve ezzel voksukat nemcsak a múlt és jelen, de a jövő mellett is.

„Íme, az Úr öröksége a fiak, és az anyaméh gyümölcse: jutalom.” (Zsolt 127,3)