Egy fiatal skót leány felkereste a lelkészt.
– „Szeretném az életemet teljesen átadni Jézusnak.” – mondta.
– „És mi tartja vissza?”
– „Két dolog. Ön tudja, hogy zongoraművész vagyok, most tettem le nagy sikerrel a vizsgáimat. Előkelő hangversenyekre kaptam meghívásokat. Attól félek, hogyha átadom az életemet Jézusnak, azt kéri majd tőlem, hogy mondjak le ezekről.”
– „És mi a másik?”
– „Ha átadom az életemet Jézusnak, félek, hogy azt akarja, menjek el Indiába szolgálni a szegényeknek, és én ezt nem akarom.”
– „Ez minden?”
– „Igen, ez minden.”
– „Vegyük elő az Újtestamentumot, az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 10. fejezetét. Ebből kiragadok két szót: ’Nem, Uram!’ Ez a két szó ellentmondás önmagában. Vagy ura Péternek Krisztus, és akkor nincs joga azt mondani, hogy: Nem, Uram –, vagy pedig joga van Péternek nemet mondani, és akkor Jézus nem ura neki.”
– „Teszek egy javaslatot.” – folytatta a lelkész – „Ide írom a papírra ezt a két szót: Nem, Uram! Ön döntsön. Húzza át az egyik szót. Ez lesz a döntése.”
A lelkész kiment a szobából. Tíz perc múlva visszajött. A leány, arcát kezébe temetve, csendesen sírdogált. A papíron ez állt: Uram!
(Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 5. évfolyam (1967.) 3. szám, 3. old. – Kiadta: Evangéliumi Iratmisszió, Stuttgart, NSzK. Felelős szerkesztő: Ungár Aladár.)
Dávid király imádsága:
„Senki se szégyenüljön meg, aki benned bízik. Azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled. Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” ( Zsolt 25,3-4)
