A Biblia Szövetség Egyesület éves programja (tervezet)
(központi szervezésben – a körzetek által szervezett programok nélkül)
– 2017 –
(A közölt program előzetes terv, ezért a változás objektív vagy szubjektív okokból lehetséges, de erről folyamatosan tájékozódhat a Biblia és Gyülekezet c. folyóiratból, illetve a www.bibliaszov.hu honlapról.)
Fontos! 2017. évi programra januártól fogadunk el jelentkezést!
– Biblia Szövetség Egyesület, H–2119 Pécel, Kálvin tér 2/B; Tel./fax: (36) 06-28/452-334; drótposta: bsz@bibliaszov.hu –
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Jelmagyarázat:
* – részvétel csak előzetes jelentkezés visszaigazolása után
Bp. Nagyvárad tér – Nagyvárad téri református templom
? – pontosítás a Biblia és Gyülekezet folyóirat 2017. évi húsvéti számában
Előadás nőknek – program
„Küzdjetek a hitért!” címmel
1. A megküzdés képessége (szakkifejezéssel: reziliencia) „kőfalon is átugrok” (január)
2. Küzdelem a reménytelenséggel: az üdvösség sisakja (február)
3. Küzdelem a korszellemmel: az ige kardja (március)
4. Küzdelem a visszahúzó erőkkel: öv (április)
5. A győztes Úr: Jelenések 7,9-17 (május)
TUDNIVALÓ A BIBLIA SZÖVETSÉG 2017. ÉVI PROGRAMJAIRÓL
A meghirdetett előadások, konferenciák nyitottak, azokon bárki (életkorának, nemének, hitbeli elkötelezettségének vagy családi állapotának megfelelően) részt vehet. Programjainkat a protestáns keresztyén hitvallások és a keresztyén etikai rend szellemében szervezzük és tartjuk.
Azokat a szervezett alkalmakat * módon megjelöltük, ahová csak előzetes jelentkezés alapján fogadunk résztvevőket.
Akkor érvényes a jelentkezés, ha a részvételi szándékot írásban (név, lakcím, életkor) a kért jelentkezési helyen bejelenti, és azt a megjelölt összegű jelentkezési előleg megfizetésével megerősíti.
A jelentkezéseket visszaigazoljuk, a részletes tudnivalót a program kezdete előtt 1-2 héttel elküldjük. Jelentkezési előleget nem tudunk visszafizetni! Az esetleges programváltozás esetén a jelentkezetteket írásban értesítjük, részükre az előleget visszafizetjük. A többnapos programok a részvételi díj, általában a szállás-tisztálkodás, napi háromszori étkezés (egyszer meleg étel), az előadásokon, szemináriumokon való részvétel költségét tartalmazza. Az utazás, az esetleges egyéb helyben fogyasztás költségét (üdítő, telefon) külön kell megfizetni. A résztvevők Bibliát, jegyzetfüzetet hozzanak!
A péceli programhelyek megjelölés a Biblia Szövetség Egyesület székházára vonatkozik. A résztvevőket 2-3 ágyas szobákban nemenként, illetve a házaspárokat együtt helyezzük el. A péceli programokra – szállás igénybevételéhez – ágyneműt kell hozni! Aki ágyneművel nem rendelkezik, 500,- Ft mosatási díjat fizet.
Jelentkezési előleg: program-nap x 1.000,- Ft/személy. Befizethető a BSz pénztárába, átutalással az OTP Bank 11742331-20002279 számlára, a Biblia Szövetség Egyesület sárga csekkjén, vagy rózsaszínű postai utalványon. Mindig közölni kell a befizetés célját!
* * *
I. BIBLIAISKOLA PÉCELEN
A 2016/17. tanév programja honlapunkon megtalálható, a 2017/18-es tanévről a tájékoztatót később teszi közzé a BSz.
* * *
II. BIBLIAISKOLA VIDÉKEN
A vidéki, folyamatban lévő bibliaiskolai tanfolyamok programját az illetékes szervezőktől lehet megismerni.
* * *
III. IFJÚSÁGI VAKÁCIÓ
A) Hitben járó fiatalok tábora/képzése (16. életévtől):
aug. 16-20., (Erdély), költség kialakítás alatt
B) Kenus tábor fiataloknak:
júl. 9-15., ktg. várhatóan ~20.000,- Ft, helyszíne szervezés alatt
C) Kerékpáros tábor fiúknak:
júl. 9-15. (Sellye), költség kialakítás alatt, kerékpárt hozni kell!
D) Angol nyelvi tábor fiataloknak (14 éves kortól): júl. 24-28. (Pécel), költség kialakítás alatt
Jelentkezni az (A – D) ifjúsági vakációra a Biblia Szövetség Egyesület címén (lásd lent!), 5.000,- jelentkezési előleg egyidejű befizetésével lehet. B) feltétele az úszni tudás. C) feltétele a kerékpár megléte és használatának ismerete, D) feltétele legalább alapfokú angol nyelvtudás
E) Állami otthonos vagy nehéz családi körülmények között élő lányoknak:
júl. 11-16. (Pécel) A tábor költségeihez adományokat kérünk és hálásan fogadunk!
A közöltek tájékoztató jellegűek, meghirdetésük kifejezi a Biblia Szövetség Egyesület szándékát a programok megszervezésére.
* * *
IV. KONFERENCIÁK FELNŐTTEKNEK
F) Lelkigondozói hét Berekfürdőn (Megbékélés Háza):
nov. 14-18. vezeti: Zila Péter, költség: 29.000,- Ft
G) Konferencia lelkészeknek:
jún. 26-30. (Pécel), vezeti: Sípos Ete Zoltán, költség 17.000,- Ft/személy, BSz tagoknak 15.000,- Ft/személy
H) Pedagógus konferencia:
júl. 3-7. (?) vezeti: Dr. Viczián Miklós, helyszín, költség kialakítás alatt
I) Konferencia orvosoknak:
nov. 13-18. (Mátraháza) vezeti: Dr. Makrai Tibor és Dr. Erdélyi Judit, költség kialakítás alatt
J) Konferencia lelki programmal:
– júl. 3-7. (Pécel) vezeti: Benedek Csilla, költség: 17.000,- Ft/személy, BSz tagoknak 15.000,- Ft/személy
– okt. 24-29. (Mátraháza), költség kialakítás alatt
Az F) – J) programokra jelentkezni a Biblia Szövetség Egyesület címén lehet (ld. lent!), 5.000,- Ft/személy előleg befizetésével.
* * *
A meghirdetett programokra mindenkit (a közölt feltételek szerint) szeretettel várunk.
Érdeklődni munkanapokon, hivatali időben a (06) 28/452-334/113 (Benedek Csilla) telefonon, faxon; drótpostán: bsz@bibliaszov.hu, vagy a Biblia Szövetség Egyesület, 2119 Pécel, Kálvin tér 2/B postacímen lehet. A változtatás lehetőségét fenntartjuk.
* * *