Egy fiatal lelkész életében először keresett fel egy börtönt. Alaposan felkészült erre az első prédikációra. Amikor a börtönkápolnába belépett, és megcsapta őt az elítéltektől feléje áradó bizalmatlanság és keserűség levegője, azonnal tisztában volt azzal, hogy az előre elkészített igehirdetéssel itt semmire sem fog menni. Szívében Istenhez kiáltott segítségért.
A szószékhez érve elbotlott, és egész hosszában elesett. Felcsattant a rabok kárörvendő gúnykacaja. A lelkész felugrott, a szószékre sietett, és sugárzó arccal kiáltotta oda ezeknek az eldurvult lelkű raboknak: „Emberek, lássátok, éppen azért jöttem ide, hogy ezt elmondjam nektek: Egy ember eleshet ugyan, de újra felállhat!” S elkezdte hirdetni nekik az Isten szabadítását, az örömüzenetet, hogy van kiút a bűnök, a szenvedélyek és megkötözöttségek szövevényéből Jézus Krisztus golgotai váltsághalála által.
Kedves olvasó, ha valami levert a lábadról, ha megbotlottál és elestél, s éppen most kedveszegetten, reménység nélkül fekszel, halld meg az örömüzenetet: Isten szeret téged, ő felsegíthet elesettségedből. Megbocsátja bűneidet, megerősít, és egyenes úton vezet majd. Ne csüggedj el, állj fel, és indulj el vele egy új életben!
(Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 1. évfolyam (1963. január) 1. szám, 7. old. – Kiadta: Ungarische Schriftenmission (magyar iratmisszió), Geisweid, NSzK.) – fordította Göllner Pál
A próféta mondja:
„Ha elesem is, fölkelek, még ha a sötétségben laknék is, az Úr az én világosságom.” (Mikeás 7,8)
