Ablakunkból a fák koronájára nyílik kilátás. Ma reggel egy csapat varjú lepte el a jegenyék száraz ágait. Gyönyörködtem bennük, amint álmukból ébredve reggeli tisztálkodásukat végzik egy-egy vékony ágon billegve. Két lábukkal megragadják az ágat, nyakukat szinte kitekerve, csőrükkel szárnyuk alá csipkednek, aztán szárnyukat nagy lendülettel szétcsapva kirázzák tollbundájukból a port, a szemetet, az élősködőket – s közben hatalmas károgással vitatják meg az élet eseményeit. Igazi akrobata mutatványok!
Belegondoltam, hogy ha nekem kellene hasonló bizonytalan környezetben, a földtől meglehetős távolságban bármit is tennem, mennyire görcsösen kapaszkodnék, és mennyire meggondolnék minden mozdulatot. Minden esetre közel sem lennék annyira felszabadult zsonglőr, mint szárnyas barátaink.
Amint néztem őket, tanítássá lett viselkedésük. Az élet szédítő mélységei felett gyakran milyen görcsösen is kapaszkodik az ember! Jöhet mély gyász vagy a létbizonytalanság szakadéka, fenyegethet a temető rémisztő gödre. Félelemmel tölthet el a karrier magas polca is – bizony kapaszkodni kell, hogy le ne pottyanjunk! Ki lehet esni valakinek a kegyeiből, lecsúszhatunk egy állásról, zuhanhat az értékünk a munkaerő piacon, beleszédülhetünk az előttünk álló lehetőségekbe…
Mennyi veszélyt rejteget az élet, és az ember egyre görcsösebben ragaszkodik ahhoz, amit nagy keservesen sikerült megragadnia!
Miért nem fél a madár a vékony ágon?
Mert szárnya van! Számára nem egzisztenciális kérdés az ág, ahol ül, hanem pillanatnyi élethelyzet. Ha letörik az ág, vagy elvét egy mozdulatot, nem a megsemmisülés réme fenyegeti, hanem csak szétterjeszti szárnyát, amíg másik ágig nem ér.
Az embert is megajándékozta teremtője szárnyakkal. A hit szárnya jelent biztonságot az élet szédítő mélységei felett. A hit, ami az Isten ígéreteiben bízik, ami röptünkben is megtart, s végül abba a fészekbe juttat, ahol ő „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jel 21,4).
„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok.” (Ézs 40,31)
