Megunhatatlannak vélem, bár annyi ideig sosem próbálhattam, ameddig szeretném: az alföldön végig nyargaló, a látóhatár messzi szélét fürkésző tekintet élményére gondolok. Arra a változatosságra, amitől szemünk is, személyünk is gyógyul: fókuszálhatok a lábam mellett ugráló szöcskére, az ujjam hegyén egyensúlyozó katicára, majd egy hirtelen váltással több kilométeres távlatokhoz edződhetnek a látóizmaim. Alföld-élmény hiányában jelenleg számítógépeim háttérképei kínálnak puszta-élményt.
Neves költőnk szembehelyezte az alföld iránti szeretetét a hegycsúcsok csodálatával: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja.” – vallja a nem különösebben sértődékeny Kárpátoknak. Emberként vele tartok, alföldi és kis-alföldi felmenőimtől örökölt mentalitásomnál fogva. De hívő emberként üzenetet találtam abban, ahogy Petőfi Sándor az alföldet szerethetőnek, a hegyvidéket csodálhatóak tartja.
Az embernek mindkét irányra szüksége van az egészséges lelki élethez. Úgy vagyunk teremtve, hogy csodálnunk, imádnunk kell valakit. Ez a valaki születésünktől fogva mi magunk vagyunk. Táguló világunk később embereket, embercsoportokat avat imádata tárgyává. Amikor azonban Isten személy szerint megtalál minket, helycserére mozdul a szívünk: életünkben ő lesz egyre erőteljesebb, csodálatosabb, fenségesebb középponttá. Isten hatalmasságának tudata ugyan átrendezi az ember életét, de még nem az igazi: még nem nyújt biztonságot és nem nyit meg távlatokat. Isten azonban nem csupán csodálható, hanem szerethető is. Jézusban emberré lett, hogy saját dimenzióink közt is megismerhessük személyiségét, és valljuk: Isten szerető és szerethető Úr. Csodálva és imádva, viszontszeretve tekinthetünk rá.
Az unoka-altató esti ének sorai – „pásztortüzek égnek messze, messze-messze, más határon, az alföldi rónaságon” – többet jelent immár romantikánál. Az embert szerető Jó Pásztor tüzei égjenek minden keresztyén közösségben, itthon és más határon!
„Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57,15).
