A növényvilágot leegyszerűsítve kétféle tulajdonságú csoportra oszthatjuk. Azokra, amelyeket a széltől is óvunk, szakszerűen ápolgatunk, öntözünk, tápoldatozunk, permetezünk, és mégis azt tapasztaljuk, hogy az első szellő, vagy a nap egyetlen kósza sugara visszafordíthatatlan kárt okoz a gyenge kis növényben.
A másik csoportot az olyan erőszakos fajok, gyomnövények képviselik, amik semmilyen gondoskodást nem igényelnek, sőt szélsőséges időjárási körülmények között is vígan léteznek, és kiirtani sem igen lehet őket.
Ez utóbbiak táborát erősíti a Kelet-Ázsiában és Észak-Ausztráliában őshonos bálványfa, ami betelepítéssel került Közép-Európába, és mára nálunk a legveszélyesebb inváziós fajként van jelen. Ez a növény rendkívüli sebességgel szaporodik és a kiirtására tett szakszerűtlen törekvések csak a még erőteljesebb terjedését segítik elő. A fagy sem árt neki, sőt serkenti a gyökérsarjak fejlődését. Fűrésszel és fejszével nem lehet kiirtani, hanem leghatékonyabban a fa injektálásával, amikor a méreganyagot közvetlenül a fa törzsébe juttatják.
A fent leírt jelenségek és bálványaink, bűneink között számos párhuzamot vélek felfedezni. Ugyanis, Isten irántunk való szeretetből kínálja számunkra a minőségi keresztyén életet. Ez azonban védelmet és ápolást igényel. De bűnös emberként gyakran vonzóbb számunkra az, amitől Urunk határozottan óv és tilt. Előszeretettel telepítünk az életünkbe bálványokat, mert azt gondoljuk, hogy azok gazdagabbá, izgalmasabbá és értékesebbé teszik az életünket. A vonzó, de ártalmas dolgok azután pillanatok alatt átveszik az irányítást, és fölé nőnek minden jónak. Ha pedig saját erőből szállunk szembe velük, hamar kudarcot vallunk. Mert nem lehet ezektől lagymatagon, önmagunkra támaszkodva, de főleg isteni útmutatás és segítség nélkül megszabadulni. Gyökeres irtásra, teljes elhatárolódásra van szükség, nem megoldás csupán a látható részek metszgetése.
Az Úr mindig is óvta népét a bálványoktól, mert azok elfordítják az ember szívét Istentől. Mégis, akárcsak a régiek, a mai felvilágosult emberek, sőt, sokszor még az önmagukat keresztyén hívőnek tartók is inkább hisznek a csillagok állásából kreált jóslatokban, imádják házi kedvenceiket, hivatkoznak a sorsra, vagy bármi más esztelenségre, egyszóval a teremtményt imádják ahelyett, hogy komolyan számot vetnének a mindenséget Teremtő Úrral.
Pedig Isten ószövetségi figyelmeztetése ma is érvényes, ami semmit sem veszített aktualitásából:

„(…) ne fajuljatok el, ne készítsetek magatoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot férfi vagy nő formájára, sem a földi állatok formájára, sem az égen repkedő madarak formájára, sem a földön csúszó-mászók formájára, sem a föld alatt a vizekben levő halak formájára! Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr. Titeket azonban kézen fogott az Úr, és kihozott az egyiptomi vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek.” (5Móz 4,16-20)