Miért olyan népszerű Morgan Freeman televíziós sorozata?

Hosszú ideig Morgan Freeman volt az egyik kedvenc színészem, bár legutóbbi szerepvállalásai miatt kicsit megcsappant a lelkesedésem. Több mint negyvenöt filmmel és egy Oscar-díjjal a háta mögött,

ripacskodásba fulladó vígjátékai ellenére ma is Hollywood A-listás színésze. Legutóbb, amikor megkérdezték tőle, ateistának, vagy inkább agnosztikusnak vallja magát, így válaszolt: „Istent mi találtuk ki. Tehát, ha hiszek Istenben, márpedig hiszek, akkor ez azért lehet így, mert azt gondolom, Isten vagyok.”
A napokban azért került az újságok címlapjaira, mert a National Geographic Channel műsorára tűzte az Isten nyomában Morgan Freemannel című sorozatot. A program célja a különböző vallású emberek egyesítése és annak bizonyítása, hogy mi mindannyian ugyanazt keressük, végül ugyanarra a megoldásra jutunk az ember eredetét és célját tekintve.
Kedves olvasó, tv-néző! Isten hozott a relativizmus korában, ahol minden út ugyanarra a hegyre visz fel, és az igazság pedig az, amit mi annak mondunk. Kivéve, ha közben a Biblia igazságára hivatkozunk, mert akkor azonnal intoleránssá, vagy egyenesen veszélyessé válunk.

Hillary Clinton egyik legutóbbi nyilatkozatában kitért arra, hogy szerinte „a születendő személy nem rendelkezik alkotmányos jogokkal”. Az abortusz ellenes csoportok természetesen felháborodtak, és tiltakoztak a kijelentés miatt. A dolog pikantériája, hogy az abortusz támogatói ugyanúgy támadni kezdték, mert ők a mélyben lévő magzatot nem személynek, hanem méh tartalomnak hívják. Megszólalt többek között a népszerű Jonah Goldberg, konzervatív újságíró, néhány dokumentarista bestseller szerzője, és válaszul szellemesen megjegyezte: „egyetlen apa sem beszél egy ’méh tartalomhoz’.”
Az Egyesült Államok szövetségi törvényeiben és több állam törvényében is szerepel, hogy az a személy, aki terhes nőt gyilkol meg, kétszeres gyilkossággal vádolható. John Earnest, a Fehér Ház szóvivője tudtunkra adta, miért kér pénzt Barack Obama a zika vírus visszaszorítására folytatott küzdelemhez. „Úgy gondolom, a kongresszusban, akár demokrata valaki, akár republikánus, arra törekszik, hogy ebben az országban megfelelő módon védve legyenek a terhes asszonyok és meg nem született gyermekeik.” Tehát, az elnök meg akarja védeni a meg nem született gyermekeket a zika vírustól, de az abortusztól nem.

Ha nincsenek objektív értékeink, akkor csak egyetlen érték marad, az összes érték toleranciája. Ezért például az Egyesült Államokban a transznemű emberek jogai, a mellékhelyiségek megválasztásánál, illetve önálló mellékhelyiségek, zuhanyozók létesítésénél – mivel nem hajlandók használni sem a férfi, sem a női toaletteket, zuhanyzókat – kiemelt hangsúlyt kapnak, szemben mondjuk azzal a 99.97 százalékkal, aki nem transznemű.

Mit gondoljuk ezekről, és cselekedjünk mi, keresztyének?
Mindenképpen számítsunk rá, hogy a társadalomban a bibliai igazságokkal szemben növekedni fog az ellenállás. Itt van például egy egészen friss példa Kanadából. A közel öt hónapja hivatalban lévő miniszterelnök, Justin Trudeau, egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, ami az országban lehetővé teszi az önkéntes eutanáziát a komoly betegségben szenvedők számára.

Valójában már 2015 februárjában eltörölte a gyógyíthatatlan, de ítélőképességük birtokában lévő betegek orvosi segédlettel végrehajtott öngyilkosságára vonatkozó tilalmat a kanadai legfelsőbb bíróság. A korábbi konzervatív kormányfő, Stephen Harper, akit a különböző vallási csoportok is támogattak, szembeszállt az eutanázia gondolatával, és elutasította az új szabályozás bevezetését. Trudeau földcsuszamlásszerű választási győzelme után a kormány úgy döntött, újra előveszi a vitatott törvényt. Mivel a párt nagy parlamenti többséggel rendelkezik, a törvényt kényelmesen megszavazzák majd. Az orvosi segédlettel megvalósított elhalálozás egyébként a legtöbb nyugati országban egyelőre bűncselekménynek számít. A Kanadával szomszédos Egyesült Államokban csak Oregon, Vermont és Washington államban engedélyezi törvény a segédlettel elkövetett öngyilkosságot. Maine-ben a helyi legfelsőbb bíróság 2009-ben meghozott határozata szögezte le, hogy az állam törvényei védik a menthetetlen betegeknek meghalni segítő orvosokat, ám a verdikt magáról a gyakorlatról nem rendelkezett.
Nyilvánvaló, ha egy kultúra elhatározza, hogy a tolerancia a legfőbb erény, mindenkivel szemben intoleránssá válik, aki intoleránsnak találja. Az iróniát pedig soha nem veszi észre.

Ahogy az Ige parancsolja, az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus (Ef 4,15). Talán soha nem volt még olyan fontos a bibliai igazságok szeretetben való megosztása másokkal, mint napjainkban. Minél betegebb a páciens, annál nagyobb szüksége van orvosra. A mi esetünkben a Legnagyobb Orvosra, Jézus Krisztusra.
Isten Józsuét a következő szavakkal (Józs 1,9) bíztatta, amikor a pogány Kánaán földjére lépett: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.”