Már szinte nehéz felidézni is azt a kort, amikor még nem volt internet. Pedig én még úgy nőttem fel, sőt munkás életem nagyobb részét is nélküle éltem le. Horribile dictu (még kimondani is szörnyű!), 1990-ben azért kezdtük vállalkozásunkat egy társasház használaton kívüli mosókonyhájában, mert a felette lévő lakásban volt telefon, és gazdájával meg tudtunk egyezni, hogy egy vezetékkel leágazzunk az irodánkba. Napközben mi használhattuk – s ha őt keresték, akkor felkapcsoltuk.
Mindez annak kapcsán idéződött fel emlékemben, hogy ma délelőtt órákra (!) kimaradt az internet, így nem tudtam küldeni és fogadni leveleket, s mivel a kábel-TV szolgáltatója is ugyanaz a cég, még a TV sem működött.
Talán a születés pillanata lehet ilyen trauma a csecsemő számára. (Kár, hogy már nem emlékszem rá!) Mindaddig a magzat a biztonságos „kábel” révén csatlakozik az életnedveket és táplálékot biztosító forráshoz, s hirtelen magára marad. Amíg rá nem jön, hogy mit is tegyen ilyen off-line állapotban, addig bizonyára meg van rettenve, s a felsírás az első jele annak, hogy megtalálta a megoldást. Továbbra is az anyja jelenti a gondoskodást, táplálást, oltalmat számára, de az ösztönös függésből egyre inkább tudatos ragaszkodás lesz.
***
Mindannyian az Istennel való kapcsolat nélküli – „telefon” nélküli – világba születünk. Próbálkozunk ilyen-olyan fusikkal, hogy kapcsolatot találjunk a transzcendens világgal, mígnem a lelki fogantatásunk révén bele nem kerülünk a mennyei vérkeringésbe. Ha ez a kapcsolat bármilyen okból egy időre megszakad, nagy hiányérzet, sőt kétségbeesés tör az emberre, de az ösztönös függésből egyre inkább tudatos ragaszkodás lesz.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)
