Az ösztöndíjjal külföldön tanuló gyermekünket költöztettük haza, és már egy héttel korábban odautaztunk, így bőven volt lehetőségünk a várost is megtekinteni. Az utazást hosszú készülődés előzte meg, a legkedvezőbb repülőjegy-foglalás feladatai, fontos iratok beszerzése, csomagolás, izgalom… Amikor megérkeztünk, lányunk várt minket, attól kezdve nekünk semmi dolgunk nem volt. A vonaljegyeket beszerezte, a programot megszervezte, időnket beosztotta. Amikor kellett, fordított-tolmácsolt. Szóval, gondtalanul hátra dőlhettünk. Nem nekünk kellett szervezni, variálni, értetlenkedni. Egy dolgunk volt csupán: örülni.
Milyen jó lenne az Isten kezébe is így beleejteni magunkat! Nem aggódni azon, aminek kimenetele nem tőlünk függ, nem beszélni, amikor hallgatni kell, és mindig oda menni, ahova az Úr visz-vezet.
Dávid király imádsága Istenhez:
“Boldog, akit kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy udvaraidban lakozzon. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!” (Zsolt 65,5)
