Egy napóra vallomása

„Mutatóm árnyéka a jel,
Mely múltat s jövőt kettészel,
Előtte áll a leendő óra,
Fölötte embernek nincs hatalma.
Vissza nem térő vonala mögött
Ott az elmúlt óra, mely elszökött.
Csak egy óra van a kezedben:
A most, melyen az árnyék pihen.”

A fenti gondolatok kijózanítóan hatottak rám. Mennyire élek céltudatosan? Vagy éppen a napi események csak úgy sodornak magukkal? Megdöbbentő volt számomra David Livingston élete történetének eme kis részletét olvasni: „… tízéves korában napi tizennégy órán át egy dumbartoni pamutszövödében dolgozott. Egyértelműen lett volna mentsége arra, hogy nem tanul, és nem használja ki a naponta megmaradó kevés szabadidejét. Ő azonban megtanult latinul, és tizenhat évesen Horatiust és Vergiliust olvasta, huszonhét éves korában pedig befejezte orvostudományi és teológiai tanulmányait.”

Nem a túl kevés idő a probléma vagy a képességek hiánya, hiszen mindenki számára ugyan annyi idő áll rendelkezésre, és a képességek is adottak. A probléma gyökere a látás hiányában van: ismeri-e élete célját és küldetését, és ennek fényében képes-e szelektálni? Háttérbe szorítja-e a kevésbé fontosat, és előtérbe helyezi az életére vonatkozó, az Isten akarata szerinti feladatokat? William James szerint: „Életünket akkor használjuk fel a legjobban, ha olyasmire szánjuk, ami tovább tart annál.”

„Jól gondoljátok meg azért, hogyan járjatok: nem mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok. Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata.” (Ef 5,15-17)