2016. február 27-én folytatjuk nőknek szóló „Határátlépések” című sorozatunkat.
A szombati előadás, majd az utána következő beszélgetés témája ezúttal Isten határátlépése lesz.
A Mindenható maga lépte át a menny határát és emberi testet öltött: megszületett Betlehemben és emberként közöttünk maradt, amíg el nem végezte váltságművét a kereszten.
Minden asszonyt és lányt szeretettel várunk.
A csendesnap 10 órakor kezdődik a Nagyvárad téri gyülekezet altemplomában.
Imádság és éneklés után kerül sor az előadásra, majd együtt beszélgetünk a témáról.
Az alkalom második felében bizonyságtételeket hallgatunk meg, végül közös imádsággal zárjuk a napot 15 órakor.
Kávét, teát biztosítunk.