Tinédzser éveimet a szüleim munkája miatt külföldön töltöttem, és egy ottani ismerőssel a kulturális különbségekről beszélgethettünk. Szóba került a nők házasság utáni névhasználata is. Nálunk akkor még szinte mindenki a férje teljes nevét használta, míg más országban ez teljesen szokatlan volt. A feleség kicserélte a vezetéknevét – ennyi volt a változás. Csodálkoztam ezen, hiszen így a legfontosabbat nem tudják rólam: hogy férjnél vagyok! És azt sem, hogy ki a férjem, vagyis kihez is tartozom.
Nekünk, Isten gyermekeinek, mi a legfőbb ismertetőjelünk arra nézve, hogy kihez tartozunk, vagyis hogy Jézusé vagyunk? Az, hogy keresztyéneknek neveznek bennünket.
“Hiszen te közöttünk vagy, Uram, a te nevedről neveznek bennünket…” (Jer 14,9)
