Amikor egy teljesen sötét szobába belépünk, ahova semmilyen fény nem szűrődik be, majd meggyújtunk egy szál gyertyát, és szemünk hozzászokik a fényhez, valamit már látni fogunk abból, ami a helyiségben van. Ha utánunk még öten lépnek be égő gyertyával, már sokkal világosabb lesz, ha még többen, akkor a sötétséget legyőzi a világosság.
Ez a sötét szoba a lelki sötétségben lévő világ jelképe (Kol 1,13). Születésünkkor – képletesen szólva – ebbe a sötét szobába lépünk be. Gyertyánk akkor kezd világítani, amikor elfogadjuk és elhisszük az evangéliumot. Még a legparányibb fény is kiűz valamennyi sötétséget. Ha továbbadjuk az evangéliumot, és mások gyertyái is fellobbannak, egyre több sötétségnek kell hátrálnia. Amikor az evangéliumot valakivel megosztjuk, az gyengíti a Sátán birodalmát. Ha valaki örömmel igent mond a Jézus Krisztusról szóló evangéliumra, a Sátán befolyása és uralma gyengül (1Jn 5,19).
Pál apostol úgy ír olvasóinak, mint akik korábban a sötétséget képviselték, de ma ők a „világosság az Úrban”. Az a feladatunk, hogy Isten Krisztusban felragyogtatott dicsőségének fényével késztessük meghátrálásra a Sátán birodalmát.
Az evangelizálás végső soron nem más, mint a Krisztusról szóló örömhír megértetése és megélése.

„Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban, tehát járjatok úgy, mint a világosság gyermekei.” (Ef 5,8)

J.I. Packer írásából fordítva