A Föld forog tengelye körül, a Föld és a Hold forog egy közös tömegközéppont körül (mi úgy érzékeljük, hogy a Hold kering körülöttünk), és ez a kettő egy nagy ellipszis alakú pályán kering a Nap körül – a legprecízebb óraműnél nagyobb pontossággal. Örök egyenletes mozgásuk keretet ad az időnek. Minden reggelből este lesz, de tudhatjuk, hogy nem végleges a sötétség, mert a maga idején ismét felkel a Nap, és nap-pal lesz az éj-szaka után. Ugyanígy a sötét, csillagfényes újhold éjszakáját biztosan követni fogja egy új telihold – s a tél után tavasz, nyár, ősz és ismét tél következik.
A periodikusan ismétlődő kozmikus események azt az érzetet keltik bennünk, hogy mivel minden ismétlődik, nincs különösebb jelentősége az időnek. Közmondásunkat elferdítve: amit ma megtehetsz, megteheted holnap is. Pedig az idő olyan, mint a biciklikerék pályája: igaz, hogy a szelep rendületlenül egyszer fent, máskor lent, és mindig egyazon tengely körül forog – de közben halad! Halad a kiindulási helytől a célja felé.
Az egymást követő napok végtelennek tűnő sora ne feledtesse velünk azt a tényt, hogy az idő egyenes fonal, ami a kezdettől a vég felé tart! Tart a kozmikus méretekben a teremtéstől az új teremtésig tartó idősávon – de tart a mi egyéni életünkben is!
Erre figyelmeztetnek az apostolok most, az új év kezdetén:
„Ma, ha az ő (Jézus Krisztus) szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,7-8) és „A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Gal 6,9-10)
