Van egy falu Kelet-Magyarországon, ahol a főutca melletti árokparton méretes, piros-fehér-zöldre festett oszlop jelzi: mintegy harminc méter hosszon itt húzták meg az államhatárt. A lassan poroszkáló gépkocsimtól talán, ha két méterre van Ukrajna. Ugyanolyan a katángkóró, mint a község többi részén, ugyanaz a vakond túr buckát az árok mindkét partján, mégis minden más: a törvények, a pénz, az alig értett beszéd és különösen a háború…
Az addig elképzelhetetlen helyen, módon és indokkal politikai játszmák, uralmi, gazdasági érdekek, indulatok, vagy éppen a nemtörődömség, bosszúvágy szakított szét és tart átléphetetlen helyzetben faluközösséget, rokonokat, nemzetet.
Mint az Isten színe előtt megkötött, halálig tartó hűséget fogadó férj és feleség szétszakadó kapcsolatát. Érthetetlen indulatok, érdekek, közöny, gyűlölet építenek átléphetetlen, szögesdrótnál is súlyosabb sérüléseket okozó határokat szülők, gyermekek, rokonok – és borzalom! – hívő testvérek között.
Nem jól van ez így atyámfiai! Gyűlölt dolgok ezek az Úr Isten előtt!
„Ne mozdítsd el a régi határt!” (Péld 22,28)
