Az elmúlt pénteken ritka természeti jelenséget szemlélhettünk: részben eltakarta a Hold a Napot – a köznyelv úgy nevezi ezt a jelenséget, hogy napfogyatkozás. Pedig nem a Nap lett kisebb. Semmit nem fogyott ez idő alatt sem. Tömege megmaradt 333333-szoros Föld-tömegnek. S a fénye egy rövid időre mégis érezhetően lecsökkent. Minden szürkébb, fénytelenebb lett.
Mi okozta ezt? A Napnál egy 27 milliószor kisebb tömegű „porszem” – Földünk állandó kísérője, a Hold – „odakúszott” a Nap és a Föld közé, de mivel sokkal közelebb van pályája a Földhöz, ideiglenesen nagy területre árnyékot tud vetni – sőt van, ahol teljesen el is takarja a Napot.
Mennyire így van ez akkor, amikor a Sátán odaáll közénk és Isten közé, bár porszem hozzá képest, mégis – ha közel engedjük magunkhoz – szürkévé, fénytelenné képes tenni életünket, sőt van, amikor teljesen el is takarja lelki szemünk elől a nála végtelenül hatalmasabb Teremtőt.
A napfogyatkozás múló természeti jelenség, de a Sátánt félretolni nem áll hatalmunkban. Őt csak az Úr Jézus tudta legyőzni.
„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;” (Fil. 2,5-10)
