Crescit sub pondere palma!

Azaz: Teher alatt nő a pálma – hirdeti a latin mondás. Így gondolta ezt egy apuka is, amikor óvodás és első osztályos fiait váratlan feladat elé állította. A kisváros lakásukhoz közeli boltjába felnőtt felügyelete nélkül küldte el a két csöppséget.

A kisebbik gyermek szája azonnal a gravitációnak megfelelően, lefele görbült, és szipogva simult a nagyobbik mellé védelmet és bátorítást várva. A bátyja gyorsan túljutott az első megdöbbenésen, és bátorítólag fordult megszeppent öccséhez: Ne félj, apa úgy is titokban utánunk fog jönni!

Ez, az apa irányába megnyilvánuló teljes bizalom nem volt alaptalan, és látható felszabadulást eredményezett a kisebb testvérnél.

Mi, felnőttek is vágyunk a biztonságra. Nehezen viseljük a kilátástalan helyzeteket, frusztrál bennünket egy-egy döntési szituáció, valamint a jövő bizonytalansága; az élet végessége, a ránk váró halál, mind-mind szorongással tölt el bennünket. Az emberiség nagy része úgy éli le életét itt a földgolyón, hogy soha nem hallotta még Isten bátorító szavát. Nekik is, de Isten gyermekeinek különösen is bíztató üzenet ez a Bibliából:

„Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem marad el tőled, és nem is hagy el téged. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz 31,8)

 Palmafak s

Ajánlott cikkek