Néhány évvel ezelőtt történt. A kórházi szemészetet kerestem, ami a 4. emeleten volt, de a liftben véletlenül az 5. emeleti gombot nyomtam meg. Nagy zaj és sürgés-forgás fogadott. Kiderült, hogy az intenzív osztályra érkeztem. Megszólított egy nővér:
– Mit tetszik keresni?
– A szemészetre szeretnék menni – válaszoltam.
– Az egy emelettel lejjebb van, mondta. Itt építkeznek, a nagy por miatt ne a lépcsőn tessék lemenni, hanem lifttel.
A liftet közben elhívták, így tovább beszélgettem a nővérrel.
– Szépek lesznek, festenek vagy építkeznek?
– Nem fogja elhinni – válaszolta, majd méltatlankodva folytatta: Itt egy kápolna épül!
– Jaj, de jó! – örvendeztem.
– Hát, ez egyáltalán nem jó! – reagált ingerülten.
– Miért?
– Mert ez egy intenzív osztály, ahol súlyos betegek, haldoklók vannak… nekik aztán egyáltalán nincs szükségük kápolnára!
– De Jézus a szabadító, a gyógyító – futott ki a számon.
Elképedve nézett rám, majd tovasietett. Rövid idő múlva visszajött. Látszott, hogy foglalkoztatják szavaim. Mivel még mindig nem jött a lift, javaslatára együtt mentünk a személyzeti lifttel. Mosolyogva köszöntünk el egymástól.
Elgondolkodtam, milyen irgalmas az Úr, közösséget vállal a szenvedőkkel, jelenlétével vigasztal, lelki sebeket köt be, eközben pedig gyógyít. Ezzel a kis kápolnával is egészen közel jött: „látható módon”. Ide bárki bemehet: rokon, barát, családtag, még a kórház dolgozói is. Megállhatnak Isten előtt, elcsendesedhetnek, kiönthetik szívük fájdalmát, erőt kérhetnek és kaphatnak a terhek hordozásához, a fájdalmak viseléséhez. De áldást is kérhetnek az ott dolgozók munkájára, megköszönhetik a megmentett életeket, a gyógyulást.
Ez a kápolna sokak számára lelki intenzív osztállyá válhat. Sajnos, erre nem gondolt a nővér. Talán azért sem, mert kifáradásig dolgoznak, és így idejük sincs Jézust megismerni. Vagy talán azért, mert a legtöbb embernek nem is a kápolnával van baja, hanem Istennel? Imádkozzunk az intenzív osztályok betegeiért, az értük aggódókért, az önfeláldozó munkát végző orvosokért, ápolókért!
„Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27)
Foitné Éva írása
