„Nem jó az embernek egyedül lenni” – Isten így rendelkezett, és mi érezzük ennek a kijelentésnek valóságtartalmát. Éppen ezért ad biztonságot az, ha élnek körülöttünk emberek, ha jelen vannak a családtagok, körülvesznek a testvérek. Különösen igaz ez akkor, ha segítségre szorulunk. Ám előfordul, hogy amikor szükségünk lenne valakire, akkor, aki segíthetne, elfoglalt, így átéljük azt a keserű helyzetet, hogy „nincs emberünk”.
Amikor ilyen elhagyatva érezzük magunkat, akkor a hívő ember számára Jézus ismét felkínálja segítségként önmagát. Hiszen a nagy nyüzsgésben és emberekre való várakozásunkban el is feledkeztünk már arról, hogy őrá van legnagyobb szükségünk. És akkor – ebben az elhagyatottságban – ismét megtapasztalhatjuk hűségét, a vele való kapcsolat örömét.
Pál apostol: „Mert benne lakozik az istenség egész teljessége testileg, és ti benne vagytok beteljesedve” (Kol 2,9-10).
