Elfoglalva

Minap a metrón egy fiatalember ült velem szemben. Egyik kezében lejátszó, fülében zsinór, ölében chips, másik kezében elektromos cigaretta, amit időnként megszívott és kifújt(!), zsebében okos telefon, amit szintén elő-elő kapott – tehát nagyon elfoglalt volt. Körülöttem majdnem mindenki az okos telefonjával foglalatoskodott.

A világ gonosz fejedelme állandó elfoglaltságot kínál még a keresztyén ember számára is, ami között persze több hasznos, kellemes és érdekes is van, a problémát viszont az jelenti, hogy kevés szabadidőt hagy vele annak, aki ebbe beleszeret. Pedig időre van szüksége az embernek ahhoz, hogy kérdéseket tehessen fel magának, azokra választ, problémáira valóságos megoldást találjon. Olyan időre, ami csendet, kikapcsolódást biztosít a napi forgatagból. Isten Lelke és a környezet is kérdésekkel ostromol, és mindezek elől el lehet bújni a világ kínálatai mögé. De az emberi lelkiismeret és bűntudat is belehajszol állandó elfoglaltságokba.

Még sok mondanivalóm van hozzátok – mondta Jézus a tanítványainak, és az ő mondanivalója számukra élet és igazság volt! Aki nem hagy időt arra, hogy meghallgassa és megértse Isten igéjének üzenetét, az lelkileg elsorvad, elszegényedik, és elveszti a célt szeme elől. Az ilyen tanítvány nem tölti be azt a feladatot, amire őt Isten megteremtette és elrendelte.

„Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)

 Elfoglalt emberek s

Ajánlott cikkek