Asszonyórán a gyülekezetben is érzékelhető generációk közötti szakadékról beszélgettünk. A mai fiatalok már nem keresnek meg bennünket kérdéseikkel, sőt, messze elkerülik az időseket. Bezzeg, amikor mi fiatalok voltunk, mennyit beszélgettünk az öregekkel! – mondták többen is. Elfeledkezünk arról, hogy azért volt ez így, mert akkor az idősek érdeklődtek felőlünk, kedvesen számon tartottak minket, mindig volt jó szavuk hozzánk, esetleg megdorgáltak, ha divatozni akartunk. Most pedig azt várjuk, hogy a fiatalok számon tartsanak minket, szeretnénk még fontosnak érezni magunkat közöttük is, esetleg arra vágyunk, hogy megoszthassuk velük receptjeinket. És gyakran csalódást érzünk, ha köszönés helyett átnéznek rajtunk.
Pedig valószínűleg fiataljainknak is sokat jelentene, ha emberszámba vennénk őket, lehet, hogy a hit útján való elindulásukhoz vagy továbblépésükhöz éppen a mi bizonyságtételünk segítené őket. Bátran kezdeményezzük a barátságot, tegyük meg mi az első lépést! Így élhetjük át, hogy egyek vagyunk a Krisztus testben.
De keressük a nálunk idősebbekkel is a kapcsolódási pontokat – amíg lehet. Örömet szerzünk nekik, és mi is gazdagszunk élettörténetüket, áldásaikat hallgatva.
A Bibliában nem találkozunk külön ifjúsági, idős, középkorú, házaspári, illetve magányosok alkotta gyülekezettel, hanem a Krisztus testtel, ahová mindenki beletartozik, ahol közösen élik meg az áldásokat, az Úr ígéretét és a közösség csodáját – mindazt, amit a világ hírből sem ismer.
Jézus Krisztus:
“Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk (…), hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem…” (Jn 17,22-23)
