Erre a kérdésre a hívő keresztyének többsége azt válaszolja, hogy ne kárhozzunk el, bűnbocsánatot és örök életet nyerjünk. Ez igaz, de nem ez Isten elsődleges célja a megváltással!
De akkor micsoda?
Isten célja az, hogy az általa teremtett ember végre alkalmas és képes legyen arra, amire eredetileg is teremtette. Mire is teremtette? Az Efézusi levél szerint (1,6) arra, hogy – vele szeretet- és életközösségben – dicsőséges kegyelmét magasztalja. Isten gondolatában a vele való kapcsolat leginkább egy szerelmi házassághoz hasonlítható, ugyanis a Biblia az Isten és ember kapcsolatát a házassággal ábrázolja ki.
Ha hitünk célja csak annyi, hogy az Istentől kapható üdv-javakat megszerezzük, akkor még messze vagyunk Isten céljának a megvalósulásától. Az Úrral való kapcsolatunk még csak “érdekházasság”, én-központú – „magamnak én vagyok a legfontosabb”, „immár ketten szeretünk engem” – vágyaink teljesülése, amivel egyszerűen zárjuk rövidre a kérdéskört.
Ugyanis az embert nem maga Isten (személye, akarata és vágyai) érdekli. Nem úgy, ahogyan ez egy igazi szerelmi kapcsolatban működik: amikor a másik – szerelmem tárgya – fontosabb nekem, mint saját magam. A személye érdekel, csodálom őt, lesem, hogyan járhatnék a kedvében, alárendelem magam neki mindenben; szinte észre sem veszem, hogy eközben elfeledkezem magamról.
Amikor így kerülünk Istennel „szerelmi” életközösségbe, akkor töltjük be a megváltás Isten szerinti célját, és ennek természetes velejárója az üdvösségünk és örök életünk is.
“Szépségedet a király király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát neki!” (Zsolt 45,12)
