Utazás közben olvasom ezt az egyik óriás plakáton. Milyen szívet melengető, csábító, kedves, bátorító mondat. Majd elgondolkodom, kire is bízzam?
A lelkem tiltakozni kezd. Azt sem tudom ki, vagy kik állnak e vonzó felszólítás hátterében. Mi lenne, ha ennek a kérésnek könnyelműen, vizsgálat nélkül engedelmeskednék? Kinek az érdekét képviselik? Esetleg kihasználnak, becsapnak, én pedig csalódottan, talán kifosztva ott maradnék. De akár lehetne az ellenkezője is: megnyerhetném esetleg ezzel az egész világot?
Milyen jó, hogy ismerhetem az élő Istent, aki szeret engem, és önmagát áldozta fel értem, aki szeret mindvégig. A javamat akarja. Akire teljes biztonsággal rábízhatom magamat, aki velem van minden bajban és örömben. Ez a tudat védelmet, biztonságot ad, és hasznos nekem – mint a bibliai Dávid királynak is:
„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? …Őbenne bízom én.” (Zsolt 27)
Rostás Lászlóné írása
