Közgyűlés és csendesnap – 2014.

MEGHÍVÓ
A Biblia Szövetség 26. rendes, éves közgyűlését
és tavaszi csendesnapját tartja
2014. május 1-jén 10 órától
Budapesten, a Nagyvárad téri református templomban
(VIII. ker. Üllői út 90.).
* * *
Tervezett szakmai program, amiről a közgyűlés tárgyal és szavaz:
– főtitkári beszámoló, – jelentések a 2013. év gazdálkodásáról és tevékenységéről,
– Felügyelő bizottság jelentése, – 2014. évi költségvetés, – az alapító okirat módosítása.
*
A lelki program: (Jób 1,8) Isten szolgája, aki
1. feddhetetlen, 2. igaz, 3. istenfélő, 4. kerüli a rosszat

*
Amennyiben a meghirdetett időpontban a közgyűlés határozatképtelen,
akkor a megismételt közgyűlést
2014. május 1-jén, 10.30 órakor
a fent jelölt helyszínen tartjuk,
amelyik már létszámra tekintet nélkül lesz határozatképes.
Kérjük a Szövetség tagjait, hogy 9.00-10.00 között a helyszínen aláírásukkal igazolják részvételüket, amikor majd kézhez kapják a közgyűlés tárgyalási anyagát is!
A regisztráció lezárása után érkező tagjaink a szavazásban – sajnos – aktívan nem vehetnek már részt.
Az alapító okirat módosítási tervezete a www.bibliaszov.hu honlapon 2014. április 15-től megtalálható.

A Biblia Szövetség tagjait és az érdeklődőket szeretettel várja a BSZ Tanácsa!

Ajánlott cikkek