Hűvösvölgyi túra beszámoló

Ifjusagi-tura-2014-aprilis sNem is olyan régen merült fel az az ötlet, hogy a 30-pluszos csapathoz hasonlóan a fiatalabb generációnak is szervezzünk egy kirándulást. Az ötletet tett követte, és a márciusi ifjúsági napon már hirdettük is a budai hegységbe tervezett túrát. A célunk az volt, hogy kötetlenebb módon lehessünk együtt, jobban megismerhessük egymást és Istent.

Úgy tűnik, hogy jó időpontot választottunk, a természet már javában kezdett kibontakozni tavaszi szépségében, a fák élénkzöld frissességet árasztottak, és az erdei virágok is változatos színekben pompáztak.

Mindez rögtön elfeledtette velünk azt, hogy esetleg több résztvevőre számítottunk, így jó kedvvel vágtunk neki 8 fővel is a túrának a 155-ös busz zugligeti végállomásáról. Először a közeli Tündér-sziklát ejtettük útba, majd nekiveselkedtünk a János-hegy oldalának. A hegyre felérve még följebb kapaszkodtunk, fel a szépen felújított kilátó legtetejére. A látvány nagyszerű volt, és bár kissé párás volt az ég, elég messze el tudtunk látni.

Innen a Nagy-Hárshegy felé folytattuk utunkat, a két hegy közti gerincen keresztezve a kisvasút vonalát. A hárshegyi fából épült kilátót is megmásztuk, itt is hasonló kilátás fogadott. Közvetlenül lenézve pedig elcsodálkoztunk, mekkora kilengése is van az erős szél miatt.

Ifjusagi-tura-2014-aprilis csoportkepInnen lefelé ereszkedve egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy mintha visszafelé, a János-hegy irányába haladnánk, úgyhogy kapaszkodhattunk újra fel a Hárshegyre, hogy megtaláljuk a helyes utat Hűvösvölgy felé. Szerencsére a térképen észrevettünk egy kis rövidítőt, így nem kellett teljesen visszamenni. Hűvösvölgy határába érve egy szép nagy réten találtuk magunkat, amely méltán kapta a Nagyrét nevet. Itt elköltöttük ebédünket – külön kiemelném Gábor sajátkészítésű palacsintáit, amelyből kellően sokat hozott magával – mindannyiunk örömére..

Ebéd után lelki táplálékunkat is elővettük, a magvető példázatát olvastam fel a Bibliából, és fűztem hozzá egy kis magyarázatot, amihez a többiek is hozzátették a saját gondolataikat, így jó beszélgetés alakult ki. Közös imádság után frizbizéssel vezettük le a túra fáradalmait. Egy kis bemelegítő dobálgatás után az addig többségünk számára még ismeretlen frizbifocit próbáltuk ki. János ismertette röviden a szabályokat, majd két 4-4 fős csapatra válva elkezdtük a játékot. Magam sem gondoltam volna, hogy így megmozgat ez, olyan volt, mintha fociztunk volna, csak éppen passzolni és elkapni kellett a frizbit – és közben jó sokat futni.

Egy izgalmas, kontratámadásokkal tűzdelt játékmenet után 11 “gólt” szerezve nyert a csapatunk. A meccs embere egyértelműen Gábor volt, aki – mint kiderült – szabadidejében focizik. Hmm, így könnyű..

A meccs után különváltunk, Attilával még egy könnyed másfél órás sétával visszajutottunk a Zugligeten hagyott kocsimhoz, a többiek pedig villamossal mentek haza Hűvösvölgyből.

Hálásak vagyunk Urunknak a jó időért, a jó hangulatú túráért, és azért, hogy olyanok is eljöttek, akik talán most hallottak először Jézus Krisztusról. Kérjük is mennyei Atyánkat, hogy a hallott ige által hit ébredhessen a szívükben, és jó gyümölcsöt hozhasson a kikelt mag.

További fotók a Képgalériában láthatók.