Régi falusi szokás koloncot kötni a vadász hajlammal rendelkező kutya nyakára. Ezzel akadályozták meg, hogy egy tyúk vagy nyúl után vesse magát, elkapva azt. A kolonc kb. 30 cm-es farúd volt, ami a kutya nyakáról láncon a földre lógott, amit az első két lába között húzott, ezzel akadályozva őt a futásban.

Sokan mondhatnánk el magunkról, hogy Isten koloncot akasztott ránk, és ez akadályoz abban, hogy terveinket, vágyainkat elérjük. Ilyen kolonc lehet a nehezen elviselhető ember, a hosszú ideig próbáló betegség, a nehéz életkörülmény stb., ami keserűséget, vádat, depressziót válthat ki belőlünk.

Ne felejtsük el, hogy Isten alkotott minket! Ő az, aki tervei szerint formált, és ehhez tartoznak a rajtunk lógó koloncok is, hogy ne fussunk saját elképzeléseink után, otthagyva az Úrtól kapott utat és feladatot. Tudnunk kell, hogy ezek a koloncok csak saját mozgásunkban akadályok, de az ő tervei megvalósulásában nem. A koloncot elfogadva felszabadultan szolgálhatjuk őt!

Isten ajánlata: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9)