A megváltott ember számára ajándék az Úrral való járás öröme, a testvéri közösség és a találkozások lehetősége. Ad napokat, ünnepeket, amik kiszínezik életünket, lendületet adnak a továbbhaladáshoz.
Ahogyan nemrégen is egy születésnapon találkozhattunk lelki testvérekkel, emlékezve a régi időkre, a kezdetekre, megtérésünkre, arra, amikor nehéz idők jártak, és az egyház adta kereteken kívül más lelki alkalomra tilos volt összegyűlni. A hívő ember azonban akkor is leleményes volt, és egy-egy születés- és névnap jó alkalmat adott a tilalom átlépésére. Szóval, találkoztunk a régiek közül néhányan, lélekben ma is fiatalok, akik ugyan már közelebb vagyunk az örökkévalósághoz, mint életünk kezdetéhez, de hálaadás van a szívünkben az ige valóságáért: bár a mi külső emberünk megromol, a belső napról napra újul.
Miben különbözött ez a mostani együttlét pl. az érettségi találkozótól? Abban, hogy egy nyelvet beszélünk, mert valamikor együtt voltunk „ott, a forrásnál”. Hálát adtunk a megtartásért, és előre is tekinthettünk, az Isten adta számunkra a perspektívát. Ahogy idősödünk, nem beszűkül számunkra az élet (akkor sem, ha esetleg a test egyre erőtlenebb), hanem távlatok nyílnak ki előttünk. Mindig hatalmasabbnak mutatja meg az igében magát Jézus, és így készülhetünk a vele való személyes találkozásra…
Hálás vagyok az Úrnak, hogy adott lelki testvéreket, akikkel együtt járhatjuk végig küzdelmes életutunkat, és együtt nézhetünk fel a győztes királyra.
„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! (…) és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk.” (1 Jn 3,1-2)
