Legidősebb lányunk éppen nagykorú lett, amikor egy karácsony előtti felhívásra önállóan készített szeretet-csomagot egy olyan börtönben lévő elítéltnek, akivel senki sem tartott kapcsolatot. A csomagra válaszul köszönőlevelet írt az illető, amit a missziós társaságon keresztül elküldtek címünkre. A levélben azt is kérte, hogy levelezzünk vele. Hogy ne a 18 éves lány tartsa a kapcsolatot az elítélttel, a levélírást én vállaltam. Egy későbbi üzenetében felsorolt néhány hétköznapi, szükséges dolgot, amit kért, küldjünk be neki: szappant, fogkrémet, zoknit, alsóneműt stb. Családfőnk nem nagyon örült a kérésnek, hiszen a házépítés befejező szakaszában voltunk. Az épületen minden többe került a tervezettnél, megnövekedett adósság terhelt bennünket, én pedig néhány éve csak a gyermekek utáni ellátást kaptam. Most még egy emberölőre is költsünk?
– Meglátod, Isten visszaadja majd nekünk ezt a pénzt – szaladt ki a számon.
– Hát, tégy, ahogy jónak látod! – válaszolta férjem.
Elküldtem a csomagot. Pár nap múlva párom sápadt arccal érkezett haza. Elő vett egy levelet, és ezekkel a szavakkal nyomta kezembe: Ilyen az Isten!
Munkahelyi vezetője írta, aki minden kérés és előzmény nélkül tudatta velünk, hogy a vállalattól felvett lakásépítési kölcsön visszafizetésétől azonnali hatállyal eltekint. Az elengedett összeg kereken százszorosa volt a csomag árának.
„Az Úrnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, és ő megfizet neki jótéteményéért.” (Pld 19,17)
Levelekiné Zsömböly Ágnes írása
