Ma is kell még a Sátánról beszélni?

Ezt a kérdést azért tettük fel ebben a formában, mert gondolkodásukban a bibliakritika által befolyásolt teológusok (lelkészek, és olykor teológiai tanárok is!) és a posztmodern gondolkodású egyháztagok is, egyre nyíltabban kétségbe vonják a Sátánnak, mint személynek a létezését. Nemes egyszerűséggel úgy érvelnek, hogy mivel Sátán nincs, ezért „nincs”-ről felesleges beszélni.

Ennek az érvelésnek és gondolkodásnak újabb kori eredete néhány közismert amerikai lelkész-pszichológusra vezethető vissza (egyikük Robert Schuller 1926-), akiknek nevéhez fűződik az ún. pozitív gondolkodás elmélete. Eszerint az igehirdetésekben és a lelkigondozói beszélgetésekben kerülni kell minden negatív fogalmat, mert azok frusztrálják az igehallgatókat és a lelki problémáikkal küszködő embereket.

Ilyen negatív és kerülendő fogalmak – szerintük – a bűn, a kárhozat, a Sátán stb. Ez a szellemiség jelen van Európába is, és egyre szélesebb körökben elterjedt, elsősorban a pszichológusok, pszichiáterek, a protestáns egyházakban praktizáló lelkész-pszichológusok és ún. szupervízor lelkészek között. Némelyek odáig is elmentek, hogy az emberi történelem végén mindenki – beleértve a Sátánt is (ha van) – üdvözülni fog, ezért is felesleges erről a témáról beszélni.

Ha a mai Magyarországon elhangzik a Sátán neve, akkor – a Biblia kellő ismerete és tisztelete hiányában – legtöbbször egy vicsorgó, fekete, kecskeszarvú krampusz képe jelenik meg az emberek fantáziájában, mint az egyre több fiatal által kedvelt horror filmek főszereplője, aki egy olyan mitikus, többfejű, saskarmú mesefigura, akiben a modern ember már régen nem hisz. Ugyanakkor a Sátánnak, vagy az ördögnek emlegetése a pszichiátria szótárában egyenesen a skizofrénia, a paranoia, a mániás elmebetegség gyanúját veti fel, mint ezen betegségek egyik ismertetőjele.

De olyan keresztyén emberekkel is találkozhatunk, akik úgy vélik, hogy sokkal többet kellene beszélnünk a Sátánról, hiszen a vak is láthatja, hogy a Sátán uralja a világot, és szemünk láttára teszi tönkre az emberek, népek életét. Ismét mások a Sátánról való gyakoribb beszéden elsősorban és kizárólagosan az okkultizmusra vonatkozó bibliai tilalmak ismertetését értik. Azzal érvelnek, hogy a Sátán a mindent átható okkultizmus, ezotéria, mágia eszközével, mint egy bilinccsel egyre több embert kötöz magához, akik emiatt nem tudnak megtérni.

A Sátán munkájának kizárólag az okkultizmus területére történő korlátozása, s így az okkultizmusnak „kiemelt ördögi” bűnné nyilvánítása azonban nemcsak bibliaellenes, de magának a Sátánnak jön a legjobban! Sajnos, a Sátán munkaterülete, ahogy látni fogjuk, ennél lényegesen szélesebb és összetettebb.

A keresztyének között egy olyan nézet is él, hogy azért nem kell a Sátánról túl sokat beszélnünk, mert az a hívőkben is csak félelmet és rettegést támaszt, ami pedig nem keresztyén erény.

Nos, hát ezekért a vélekedésekért tettük fel a kérdést, hogy időszerű-e még a mai, modern világban a Sátánról beszélnünk!?

Természetesen a kérdésre adott válaszunkat el lehetne intézni akár egyetlen „igen”-nel is, de mi mégis fontosnak tartjuk, hogy az ebből következő két kérdésre is választ adjuk. Mert ha kell a Sátánról beszélnünk, akkor felmerül, hogy azt „miért” és „hogyan” tegyük?

1. A feltett kérdésre adott első válaszunk az, hogy a hívő keresztyén embernek mindarról, amiről Isten a Bibliában nemcsak világosan beszél, de amiről Isten fontosnak tartotta a Biblián keresztül üzenni, nekünk is beszélnünk kell! Azaz, el kell mondanunk mindazt, amit Isten a Bibliában a Sátánról mond.

A Biblia pedig világossá teszi már az első lapjain, hogy a Sátán nem egy másik isten, nem egy Istennel egyenrangú lény, hanem teremtmény. Olyan teremtmény, mint az ember, vagy az angyalok. Mit is mond a Biblia erről?

• „A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett” (1Móz 3,1)
• „Én vagyok az Úr, és nincsen más! Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, és én szerzek gonoszt.” (Ézs 45,6-7)
• „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett!” (Mt 25,41)

 

A Sátánnak tehát volt kezdete, és lesz vége. Istennek olyan teremtménye, aki magas szintű intelligenciával rendelkezik, de intelligenciája az Istenéhez még csak nem is hasonlítható.

„Édenben, Isten kertjében voltál; mindenféle drágakővel borítva: rubinnal, topázzal és jáspissal, krizolittal, ónixszal és berillel, zafírral, karbunkulussal és smaragddal. Foglalataid és véseteid aranyból készültek azon a napon, amelyen megteremtettél.
Fölkent oltalmazó kerúb voltál, és odaállítottalak téged, hogy Isten szent hegyén legyél; tüzes kövek közt jártál.
Feddhetetlen voltál útjaidon attól a naptól fogva, amelyen teremtettél, míg gonoszság nem lett található benned.
Kereskedelmed nagysága miatt bensőd erőszakossággal telt meg, és vétkeztél. Azért levetettelek az Isten hegyéről, és elkergettelek, te oltalmazó kerúb a tüzes kövek közül. Szíved fölfuvalkodott szépséged miatt. Fényességeddel megrontottad bölcsességedet.” (Ezékiel 28,13-17).

Az embernél viszont intelligensebb (lásd a bűnesetben játszott szerepét: 1Móz 3,1!). Ami lényét és természetét illeti, a személyiség minden kritériumával rendelkezik (kommunikál, gyűlöl, akar, s mint egy diktátor, pusztít, magát ügyesen álcázza, mint pl. édenkerti Kígyó). Az emberrel ellentétben viszont nincs teste, nem kötik az anyagi világ törvényei (éppúgy, mint az angyalokat). Tehát a Sátán minden képi kiábrázolása eleve hamis, és megtévesztő. (Aki azt állítja, hogy neki megjelent a Sátán, az biztos, hogy nem a Sátánt látta!)

A Biblia a Sátán eredetével kapcsolatban tartózkodó, csupán sejteti, hogy a Sátán, valamikor angyali fejedelem volt, aki fellázadt teremtője ellen, és lázadásába bevonta az angyalvilág egy részét: lásd 2Pt 3,4. ill.:

„És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta.” (Júd 6)

Lázadása előtt a neve Lucifer (Fényes Csillag), lázadása után Sátán (ellenkező), diabolos (szétdobáló) (Ez 28,13-17). Lázadása a számunkra láthatatlan mennyei világban történt, és egyértelműen Isten, ill. Isten teremtési rendje ellen irányult.

Mai szóval tehát a Sátán, nem „kispályás” szélhámos, nem ló-patájú játékfigura, nem egy kisstílű házaló, aki pár ezer forintért akarna bennünket becsapni. Intelligenciája meghaladja valamennyi Nobel-díjas tudósét együttvéve. Amit az is igazol, hogy mint a korszellem (irodalom, filozófia, művészet, áltudományok) mögött álló irányító hatalom, azt hiteti el a világ főbb szellemi áramlatait mozgató emberekkel (tudósok, művészek, filozófusok, politikusok), hogy mindaz, amit ki- és feltaláltak, a saját fejükből pattant ki. Pedig minden istentelen, rontó gondolat elindítója, forrása és atyja ő maga! Jézus egy embercsoportnak mondta:

„Ti az ördög atyától vagytok… aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban…” (Jn 8,44)

2. Második válaszunk a korábban feltett kérdésünkre az, hogy csak annyit kell beszélnünk a Sátánról, amennyit a Biblia beszél róla.

Minden keresztyén embernek szeretném felhívni a figyelmét arra a tényre, hogy a Biblia nem Sátán-központú kézikönyv, ahogy azt sokan gondolják. Bár a teremtés után (1Móz 2) azonnal megjelenik, és még a Biblia utolsó könyve (Jel 20,10) is beszél róla, de mindig úgy, mint akinek mozgásterét egyedül Isten határozza meg. A Biblia úgy beszél róla, mint aki a történelem eseményei mögött áll, és úgy játszik emberekkel, uralkodókkal, politikusokkal, mint egy láthatatlan sakkozó, de csak addig a határig mehet el, amíg manipulációi Isten végső céljait szolgálják. Tehát szó sincs arról, hogy ő lenne a földi történelem főszereplője. Az Ótestamentumban itt-ott felbukkan személye, de nem mondható az, hogy túl sok szó esne róla. Az Újtestamentum már többet beszél a Sátánról, gondoljunk Jézus számtalan megnyilatkozására, de ennek is megvan az oka (amit a következő pontban fejtek ki). De az Újszövetségben sem engedi a Szentlélek, hogy a szentírók túl sokat írjanak róla. Vagyis az Újszövetségnek sem a Sátán a főtémája, hanem valaki más, a győztes Jézus Krisztus. A keresztyén ember beszédtémája sem lehet elsősorban a Sátán.

3. Hogyan beszéljünk hát a Sátánról? Izgalmas kérdés! Válaszunk az, hogy a Sátánról mindig, mint a Jézus Krisztus által legyőzött ellenségéről kell beszélnünk, egyszerűen azért, mert a Biblia is így beszél róla. Soha nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a Biblia egyik vezérgondolata annak bemutatása, hogy az „asszony magva” hogyan jön el, és hogyan tapos a Kígyó fejére. Az asszony magva (Krisztus) érkezését a próféták az ószövetségi próféciákon keresztül előkészítették. A Kígyó próbálta akadályozni megérkezését, de hiába. Az Újszövetség bemutatja, hogy az Asszony Magva miként tapos lépten-nyomon a Kígyó fejére, aki hol személyesen, hol démonain keresztül támadja Krisztust, de mindig alulmarad, és kínjában csak a „sarkát” tudja mardosni, de akadályozni nem tudja semmiben. A Jézus Krisztus kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele, a Kígyó legyőzetésének nagy napjai voltak. Jézus mennybemenetelével pedig megkezdődött a végső diadal eseményének visszaszámlálása. A keresztyén embernek soha nem lehet ezt a körülményt figyelmen kívül hagynia, és úgy beszélnie, mintha a Sátán azt tehetné, amit akar. Jézus megszületésével elérkezett a Földre Isten országa, földünkre lépett a teremtett kozmosz Királya, és a király Krisztus valamennyi újjászületett-megtért embert ebbe a védett hatalmi szférába vitt és visz át.

„aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fiának országába.” (Kol 1,13)

Azokat a kozmikus arányokat, amiről a Kol 1,16-18-ban a Szentlélek beszél, és hangsúlyoz, soha nem szabad szem elől tévesztenünk.

„Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben övé legyen az elsőség.” (Kol 1,16-18)

Ebben a kozmikus világrendben a Sátán csak egy jelentéktelen pontocska, akinek minden Isten és ember ellenes ármánykodásával végül, Isten dicsőségét kell szolgálnia. Vigyázzunk hát nagyon arra, nehogy a Sátán felértékelésének kárt okozó bűnébe essünk.

4. A Sátán munkáját tehát sem túlértékelni, sem leértékelni nem szabad. Sokéves tapasztalatom alapján szeretném kijelenteni, hogy hazánkban a hívő emberek Sátánnal kapcsolatos ismeretének egyik fogyatékossága az, hogy nem látják világosan azt a Biblia által erőteljesen hangsúlyozott tényt, hogy a Sátán leghevesebben támadott földi célpontja az igaz egyház. Kicsit konkrétabban, a keresztyén gyülekezetek. Akár az apostoli leveleket olvassuk, akár a Jelenések könyvét, mindenhol olvashatunk azokról a támadásokról, amikkel a Sátán a Krisztus-testet támadja. Szándéka az, hogy elpusztítsa az igaz egyházat. Egészen leplezetlenül áll előttünk ez a támadás a Jelenések könyve 12. fejezetében, ahol a napba öltözött Asszonyt, az igaz egyházat (nem Máriát!) támadja. Ma ennek vagyunk tanúi világszerte. Hol a bibliakritika tüzes nyilaival akarja megölni a gyülekezeteket, hol a liberális teológia eszméivel, hol a keresztyénnek kinevezett etika felhígított moslékjával eteti meg az egyházakat, hol a fizikai megsemmisítés eszközeit dobja be, mint terroristák a plasztik bombát. Olykor tévtanítások tüzes nyilait zúdítja egy-egy gyülekezetre, míg más helyeken lelkészek személye körül támaszt meghasonlást és viharokat. Amikor igehirdetők részletesen prédikálnak a bűnökről, sajnos alig hangzik el annak a súlyos bűnnek megnevezése, amelyet a hívők Krisztus teste ellen követnek el a pletykák, versengések, rágalmak bűnével.

Az a körülmény, hogy sok gyülekezetben nincs egység, testvéri közösség, hogy a világ ezer csatornán keresztül árad a gyülekezetekbe, hogy természetesnek veszik a válásokat, és a homoszexualitás lassan szent tabunak számít, mind-mind azt jelzi, hogy a gyülekezetek a Sátán célkeresztjében vannak.

5. Természetesen szem előtt kell tartani, hogy az egyház mellett a hívő ember a Sátán támadásának másik állandó célpontja. Ezért kell megismerni támadási taktikáját.
Fontos tudni, hogy a Sátán hatalma Krisztus győzelme óta korlátozott, ezért látni kell világosan, hogy mire van, és mire nincs hatalma.

Jó lenne látni és tudomásul venni, hogy a Sátánnak pl. nincs hatalma arra, hogy a választottak megtérését megakadályozza! Ha ezt megtehetné, nagyobb volna Jézus Krisztusnál és a kegyelemnél! Ennél fogva arra sincs hatalma, hogy bárkinek a megnyert üdvösségét elvegye!

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél” (Jn 10,27-29)

Az üdvbizonyosságát elveheti, de üdvösségét nem! Ha bárkinek a megnyert üdvösségét elvehetné, azt jelentené, hogy Isten örök tanácsvégzését meghiúsíthatná, és fiúvá fogadtatásukat megsemmisíthetné. Ugye érezzük, hogy ez lehetetlen feltételezés?

„Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy Fia képmásai legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki ellenünk? (Rm 8,29-31)

Mi az tehát, amire hatalma van? Arra, hogy a gyülekezeti élet belső szentségét és szeretetközösségét megrontsa. Arra is kaphat hatalmat, hogy a hívő ember földi életútját – ha az Isten határozott tilalma ellenére súlyos engedetlenségbe esik és pl. ún. okkult praktikákba keveredik, amelyet figyelmeztetés ellenére tovább folytat, akkor – akár idegileg, akár testileg is tönkretegye. Ez a tönkretétel elvezethet odáig is, hogy Isten az ilyen engedetlen hívőt a földi életből kivonja (Csel 5,1-11; 1Kor 11,30).

6. Végezetül, a Sátánról azért kell beszélni, mert a Biblia szerint a Sátán a földön élő ember legnagyobb ellensége, aki az élő hitre jutott embert szüntelenül támadja. Ez a támadás azért veszélyes, mert álcázott, furfangos és ravasz, amelynek valódi irányítóját nem könnyű felfedezni. Erre figyelmezet az Ef 6,11:

„Öltsétek magatokra az Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben!”

A támadás célpontja a hívő ember gondolkodása és hite. Veszélyes gondolatok tüzes nyilainak százaival bombáz bennünket naponta, bárhova megyünk, bármit nézünk, olvasunk, hallunk, ezeken keresztül tucatjával akadnak belénk az általa irányított gondolatok tüzes nyilai, amelyek aztán összeégetnek bennünket, tönkreteszik életünket és kapcsolatainkat. Másik célpontja a Bibliába, a Biblia Krisztusába és az üdvösségbe vetet hitünk. Ezt akarja legyengíteni, felszínessé tenni. Mindezekért a Sátánról nemcsak beszélnünk kell, hanem meg kell tanulnunk vele szemben harcolni is. De harcolni csak akkor tudunk, ha ismerjük a szándékát, taktikáját, céljait.

Ez a harc azért nem reménytelen, mert Krisztus győzött a bűn és halál felett, azaz a Kígyó fejére taposott. A hívő ember pedig ennek a hatalmas Jézus Krisztusnak uralmi körébe került, és Jézus védelme alatt áll. Ez a tény az alapja annak, hogy a hívő keresztyén ember felveheti a harcot a Sátánnal szemben.

A harc lényege, hogy meg kell tanulnunk felöltözni és a hit szabályai szerint használni „az Isten teljes fegyverzetét”. Szépen és érthetően adja ezt elénk a Szentlélek az Ef 6,10-18-ban:

„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak. Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok. Tehát álljatok elő, övezzétek körül derekatokat igazlelkűséggel, öltsétek fel az igazság páncélját, és kössétek fel a békesség evangéliumának hirdetésére való készség saruját. Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel a gonosz minden tüzes nyilát kiolthatjátok. Az üdvösség sisakját is vegyétek fel, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden alkalommal minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok a Lélek által. Ebben legyetek éberek minden állhatatossággal és könyörgéssel az összes szentekért.”

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a harcot tanulni és gyakorolni kell. Ez a keresztyén ember naponkénti lelki gyakorlata. Nagy baj, ha valaki azt mondja, hogy erre nincs ideje!

(Elhangzott  2013. dec. 8-án Budapesten, a Biblia Szövetség Fontos kérdések sorozatában)

Dr. Sípos Ete Álmos