Phillips kapitány

2013-ban sorra mutatták be az izgalmasabbnál izgalmasabb túlélő drámákat a rangos nemzetközi filmfesztiválokon. Paul Greengrass rendező a New York-i mustrát választotta legújabb filmje, a Phillips kapitány premierjének helyszínéül. Már a hazai mozikban is láthatjuk a megtörtént eseményen alapuló filmet.

A katartikus végkifejletet szinte mindenki ismeri, hiszen néhány évvel ezelőtt a kalózdráma eseményeit percről percre tudósította a világsajtó. A film ennek ellenére játékidejének mind a 134 perce alatt lebilincselő marad, sőt a végére még meglepetést is tartogat.

2009. április 8-án egy 4 fős, rosszul megszervezett szomáliai kalózcsapat hatalmába kerítette az amerikai zászló alatt közlekedő dán teherhajót, a 17 ezer tonnás Maersk Alabamát. A hajót, amit a washingtoni védelmi minisztérium kereskedelmi partnere, a Maersk vállalat üzemeltetett, fedélzetén 21 amerikaival, a szomáliai Puntland partjai közelében rabolták el. A kalózok Richard Phillips kapitányért és a hajóért valószínűtlenül magas váltságdíjat kértek. A kalóztámadás végére az amerikai haditengerészet elit alakulata tett pontot.

A film annak ellenére, hogy használja az amerikai álomgyár minden kötelező elemét, és többször figyelmen kívül hagyja a valóságot (Phillips kapitányt hősként mutatja be, pedig részben az ő konokságának és arroganciájának a következménye volt, hogy legénysége bajba került, ami miatt be is perelték a dán vállalattal együtt; a szomáliaiak vezetője, Muse, hivatásszerű kalózkodása során több ember haláláért felelős, ma börtönben ül, ahol többször öngyilkosságot kísérelt meg, és még sorolhatnánk) mégis figyelemre méltó alkotás, és kiváló alapja lehet egy filmklub vagy akár egy társaság közös beszélgetésének. Érdemes megvizsgálni, vajon mi a célja a rendezőnek a valóság „módosításával”? Miért és hogyan akar hatni a gondolkodásunkra az „álomgyári filozófia” közvetítésével? Vagy egyszerűen csak szórakoztatni akar? Talán az egész film pusztán Tom Hanks jutalomjátéka?

Phillips kapitány (Tom Hanks) mielőtt hajóra szállt, tudta, hogy veszélyes vizekre evez. Rendkívül nagy figyelmet fordít a hajó biztonsági előírásaira, és alig várja, hogy a szállítmányt biztonságosan célba juttatva a legrövidebb idő alatt hazatérjen. De sorsa másként alakult. Rémülten veszi észre, hogy két motorcsónak közelít a nehezen mozgó, korlátozott manőverezési lehetőségekkel rendelkező Alabamához. Nem sokat tehetnek a fürge lélekvesztőkkel szemben. Az ijesztően hánykolódó tenger hullámai miatt az egyik kéretlen látogató visszafordul, de a másik kitart, és négy felfegyverezett szomáliai feljut a fedélzetre, ahol nincsenek fegyverek. A személyzet minden rendelkezésére álló eszközzel küzd az életben maradásáért. Közben egyre izgalmasabb macska-egér játék tanúi lehetünk, és megismerjük Phillips kapitány és ellenfele, a szomáliai Muse gyengeségeit. Először úgy tűnik, a kalózok előnye leginkább abban van, hogy képesek és hajlandóak ölni, ha arra kerül a sor, ám a történet alakulása során kiderül, hajlandóak meghalni is. A két kapitány összjátéka és egyben ellentéte adja a mozi legjobb jeleneteit, hiszen bennük két világ csap össze: az amerikai és az afrikai.

Phillips kapitányt született hősnek látjuk, pedig valójában teljesen hétköznapi figura, aki váratlanul drámai helyzetbe kerül, és a rendkívüli helyzetre rendkívüli módon reagál. Tom Hanks évek óta nem nyújtott ilyen briliáns alakítást. A kalózok megegyezésre hajló vezetőjét egy szomáliai menekült, Barkhad Abdi alakítja, remekül, pedig életében először láthatja a nézőközönség a filmvásznon. Húsz évvel ezelőtt, amikor még kisfiú volt, a családja elmenekült Szomáliából, majd Minneapolisban telepedtek le. Ezután történt, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve 2009-ben jelentkezett a Phillips kapitány szerepválogatására. Az újdonsült színész a hollywoodi sztár tökéletes ellentéte: Miközben Hanks karakteréről fokozatosan leolvad mindenféle sallang, és végül csak a legbelső mag marad, addig Barkhad Abdi egyre sokszínűbbé válik: a kezdeti egysíkú figurából végül egy komplex személyiség lesz, aki rádöbben, mennyire messzire ment és hová ragadtatta el magát. A rendező szándékának megfelelően a „gonoszok” is ugyanolyan emberközelivé válnak, mint maga a főhős, és szinte valamennyien elnyerik szimpátiánkat anélkül, hogy egyetértenénk a döntéseikkel. Nem kéri tőlünk a rendező, hogy felmentsük a 21. századi kalózokat, de azt elvárja, hogy nézzünk a dolgok mögé.

Nem, Greengrass nem mentesíti a tengeri rablókat erőszakos és törvénytelen akciójuk felelőssége alól. Arra figyelmezteti a nézőt, nehogy áldozatává váljon annak a közkeletű hozzáállásnak, hogy nincs választási lehetőség, nincs kiút, mert választás minden élethelyzetben van.

Greengrass rendezett már izgalmas filmeket, közöttük a legismertebb és legnépszerűbb A Bourne csapda és A Bourne-ultimátum, valamint a rémisztően valóságos United 93, amelyik a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás emlékére készült. A kritikusok tetszését mégis elsősorban az észak-írországi eseményeket feldolgozó Véres vasárnap című filmjével vívta ki 2002-ben.

A rendező egyik nagy erőssége, ami tőle már szinte természetes, a dokumentarista kézi kameramozgások, (operatőre Barry Ackroyd), a feltűnően szemcsés képek, ami az elején először túl soknak tűnik és idegesítő, de ahogy nő a feszültség egyre indokoltabbnak látszik.

A film nem könnyed sétahajózásra hív, rendkívül feszült, és kétségtelenül sok trágár szó is elhangzik benne. A gyilkos erőszak sem ritka, de közben elképesztő bátorságnak is szemtanúi vagyunk. A legénység nem adta meg könnyen magát, végül még a gépházban is kénytelenek voltak elbarikádozni magukat. A parancsnoki hídon egyedül Phillips kapitány maradt, és amikor már nincs más kiút, legénysége szabadságáért cserébe önként ajánlkozik túsznak.