Fűtő Róbert: Béküljünk ki! …de hogyan?

Futo Robert Bekuljunk ki de hogyan sA legtöbb keresztyén könyv azt mutatja be, hogy milyennek kellene lennie a jól működő keresztyén házasságnak. Ettől azonban az ember általában hamar kétségbe esik, amikor azzal szembesül, milyen magas a megütendő mérce. Ebben a könyvben a szerző megpróbálja inkább Istenre irányítani a figyelmünket, hogy házastársunkkal együtt járuljunk a „kegyelem trónusához”, és haladhassunk tovább a megszentelődés keskeny útján. Azt, hogy mi magunk is készek legyünk megbocsátani a társunknak, annak a felismerése tudja kimunkálni bennünk, hogy Isten Krisztusban mennyi mindent megbocsátott nekünk.

Házassági témáról lévén szó, elsősorban már házasoknak ajánlott a könyv, akár úgy tűnik, hogy minden rendben van a kapcsolatukban, akár már válságban lévőnek látják azt. De bátran ajánlom házasság előtt állóknak is, hasznos segítség lehet az elköteleződésre való felkészülésben. Sőt, még nem keresztyének is profitálhatnak belőle, ha elég nyitottak, és nem utasítják el csípőből a sok bibliai idézettel és igei tanítással tűzdelt könyvet. Talán Isten pont ezen keresztül fogja ráébreszteni őket a tőle nyerhető bűnbocsánat szükségességére.

Az első néhány oldal talán kicsit száraznak, elméletinek tűnhet, aki másra számított. De ne adjuk fel! A második fejezettől egyre gyakorlatiasabb lesz, sok hasznos és újszerű gondolatot, illetve tanácsot rejteget a könyv.

Olvasás közben egyre inkább rádöbbentem, hogy Isten igéjében mennyire ott van minden megoldás a házasságban felmerülő nehézségekre, hiszen azok a bűnben elbukott emberi természetünk következményei. A szerző a tanítását rendszerezetten, jól összegyűjtött igeversekkel támasztja alá. Szintén hasznosak a fejezetek végén található, közös megbeszélésre ajánlott, elgondolkoztató kérdések.

A könyvben többféle, a pszichológia által is használt módszerrel is találkozhatunk, ami egyes olvasókban ellenérzéseket válthat ki. Azonban kár lenne rögtön elutasító ítéletet mondani fölöttük, hiszen, ha a Biblia világképébe és logikájába ágyazzuk bele ezeket a módszereket, akkor keresztyénként is nagyon hasznos gyakorlati segítséget kaphatunk házassági konfliktusaink megoldásához. Vigyázzunk tehát, ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket is, mondván, hogy a kommunikációs módszer vagy az érzelemközpontú terápia rossz, mert világi gyökerű, nem bibliai alapokon áll stb. Nem kell megijedni az elnevezésektől, hanem célszerű először alaposan megvizsgálni, hogy mi mit takar, és azután alkotni ítéletet.

Futo Robert Bekuljunk ki de hogyan Borito