Néhány napja az egyik magyarországi párt kongresszusán a pártelnök arról beszélt, hogy a jelenlegi miniszterelnök kormányának jelszava: „Soli Deo gloria”, azaz egyedül Istené a dicsőség. Ezzel ők élesen szemben állnak, mert azt mondják, „Soli Homini gloria!”, vagyis egyedül az emberé a dicsőség.
Viszont a Bibliából tudjuk, hogy Isten a dicsőséget másnak nem adja, példa erre Nebukadneccar és fia, Bélsaccar, de Heródes Agrippa király is. Pétert, mint tanítványt viszont boldognak mondja Jézus a róla való bizonyságtételéért. És boldogok voltak a történelem tanúi mind, akik Isten dicsőségét felismerhették: a királyok, akik isten-szolgai minőségükben kormányoztak (Rm 13,1), a vértanúk, akik halálukkal is dicsőítették őt, a reformátorok, akik az igéből nyerték a felismerést. És boldogok vagyunk mi is, mert a reformáció népeként örömmel vallhatjuk, hogy minden dicsőség egyedül Istené. De mi maradt akkor nekünk? Arcunk pirulása…

„Nincsen, Uram, hozzád hasonló az istenek között, és nincs műveidhez hasonló sem.” (Zsolt 86,8)