Egy nemzetközi találkozón a határon túli magyar lelkész bemutatkozásként elmondta, hogy ő sokszorosan kisebbségben érzi magát: mint magyar az idegenek közt, valamint református ott, ahol más az államvallás, és azon belül is, mint egy nem túl nagy létszámú keresztyén szervezet tagja.
Nemcsak határon túl, hanem határon innen is hajlamosak vagyunk öröklött vagy önként vállalt kisebbségi létünk miatt elnyomottnak érezni és sajnálni/sajnáltatni magunkat. Olykor kényelmetlennek érezzük, hogy mások vagyunk, mint a nagy átlag, hogy kilógunk a sorból. Pedig a Bibliában sehol nem olvasunk olyat, hogy a többséghez tartozni feltétlenül jó dolog. Sőt! Jézus tanítása szerint a széles út, amin sokan járnak, kárhozatba visz.
Egy mostanában olvasott könyv azt értette meg velem, hogy kisebbséghez tartozni lehet egyenesen kiváltság is! Az Ige maradéknak nevezi azokat, akik a korszellemmel, elvárásokkal, sőt kényszerrel is dacolva hűségesek maradnak Urukhoz, ragaszkodnak rendeléseihez. Akár Izrael, akár az emberiség történelmét, vagy az egyháztörténelmet vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy Isten mindig a maradékon keresztül vitte előre üdvözítő tervét. Gondoljunk csak Illésre, Dánielre vagy a reformátorokra. Ezekben a hetekben, amikor történelmünk és hitünk hőseire emlékezünk, adjunk külön hálát azért, ha olyan kisebbséghez – maradékhoz tartozhatunk, akik ismerhetjük Isten megváltó tervét, és annak továbbvivői lehetünk!

„Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint” (Rm 11, 5)