Hikikomori
A közelmúltban döbbenetes híradás jelent meg a világhálón: Japánban több százezer fiatalnak feltűnően problémásak az emberi kapcsolatai: talán évek, sőt évtizedek óta nem hagyják el szobájukat, nem járnak iskolába, nem dolgoznak, nem tisztálkodnak, és nem, vagy csak korlátozottan kommunikálnak környezetükkel. Nem lusták ők, hanem súlyos pszichiátriai betegségben szenvednek, aminek neve: hikikomori. Európában eddig csupán néhány ilyen esetet írtak le, de várhatóan számuk a közeljövőben meg fog sokszorozódni.
A hikikomori tehát tipikusan távol-keleti jelenség. Kialakulásának részben kulturális okai vannak, hiszen amíg a nyugati világban a szülők nagy része egy idő múlva megelégelné gyermeke bezárkózását, és szakember segítségét kérné, vagy egyszerűen rátörné az ajtót, addig a japán szülők rendkívül türelmesek, és időt adnak gyermekeiknek, remélve, hátha kinövik hóbortjukat.
Tipikusan a középosztálybeli családok elsőszülött fia hikikomori, mivel rá nagy nyomás nehezedik: helyt kell állnia az iskolában és a munkában, ezzel hálálva meg a család belé fektetett pénzét és bizalmát. Feltehetően ebben gyökerezik a rettegés az iskolától, később a társadalomtól. A tünetek pedig sokkal rosszabbak az agorafóbiánál (nyílt tértől való félelemnél): a hikikomoris emberek egy része nem csak fél kimenni az utcára, ahol másokkal – idegenekkel vagy ismerősökkel – találkozhat, de a szüleivel sem hajlandó találkozni.
Magyarországon nem tudnak hikikomoris betegről. Mint társadalmi jelenség remény szerint el is kerüli majd hazánkat. Ugyanakkor egy bizonyos területen mégis csak jelen van: mégpedig egyházainkban. Gyülekezeteink jelentős hányada évtizedek óta a hikikomori-keresztyénség kultuszát ápolja. Tagjai bevonulnak a templom falai védelmébe, nem hajlandók észrevenni mindazt, ami körülöttük történik, és nem szívesen kommunikálnak a külvilággal. Nem tudják, vagy nem akarják felismerni, hogy az egyháztól távol élőknek ugyanúgy (ha nem jobban) szükségük van Krisztusra, megváltásra, mint azoknak, akik már hosszú ideje ott ülnek a templompadokban.
Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,18-19)