Gyermekkorunktól védekezünk az ellen, ami kellemetlen, káros számunkra. Napszemüveget veszünk fel, hogy védjük szemünket a tűző fénytől, az UV sugártól. Meleg ruhát húzunk hideg időben, esernyőt használunk esőben, vagy bakancsot a sáros terepen… De a biztosítók is rendelkezésünkre állnak: biztosíthatunk tűz, víz, karambol, betörés esetére, életbiztosítást is lehet kötni, sokfélét…

De védjük-e szívünket, lelkünket a károsodás ellen? Ha igen, akkor mivel? Például cselekedettel? Sokat ülök a templomban, minden igealkalmon ott vagyok, sok jót teszek, szolgálok… Bizonyára valamit segítenek ezek a módszerek, de lehet vétkezni pl. szolgálat közben is. Ha nem a cselekedettel, akkor esetleg emberkerüléssel? Kerülöm őket, netán a testvéreket is, nehogy haragot, indulatot hozzanak elő belőlem – hiszen a szív mélyén ott szunnyadnak ezek az indulatok: szívbe rejtett érzés, haragos szó, vétek. Isten színe előtt kiderül, hogy mennyi az ilyen rejtegetett bűn, vágy, amiről senki se tud, csak Isten, aki ismer, és tisztogatni akar, hogy ami káros a számunkra, attól megszabadítson, mivel ő szeret bennünket.

„Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened…” írja a zsoltáros (Zsolt 119,11), s ezek az igék (Pl: „Én veled vagyok”, „Ne hazudjatok egymás ellen”, „szentségre hivattatok el”, „az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt”) megszólalhatnak majd, amikor szorítóban vagyunk, vagy tombolnak az indulatok. Ez az igazi védelem, ami védhet a bűn cselekvésétől. Töltsük fel szívünk rejtekét Urunk drága, megtartó, eligazító, szabadító szavával, hogy ne vétkezzünk ellene!

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Példabeszédek 4,23)