Gyerekkoromban nagyon vártam azt a tavaszi napot, amikorra kinyílt a pünkösdi rózsa. Nagymamám kertjében volt egy tő, csodálatosan mély színnel, amelyik évről évre megörvendeztette a szívemet. Felnőtt fejjel furcsa visszagondolni, hogy mi az, ami miatt szépet, gyönyörködtetőt látott a virágban az a kisfiú, aki akkor voltam. Idővel megtudtam, hogy ez a virág azért kapta a nevét, mert a pünkösdi időszakban nyílik. De, hogy mit jelent a pünkösd, azt nem magyarázta meg nekem senki. Így akkor csak jelként kezeltem, hiszen karácsonykor jön a Jézuska, húsvétkor kapom a piros tojást a lányoktól, ennek az ünnepnek a hírnökeke pedig a virág. Később messze vidékre költöztünk, és édesapám hozta a bútorok között a rózsatövet is, ami az új helyen megfakadt, és rövid időn belül újra láthattuk a pünkösdi csodát.
Az idő múlásával pedig megtudtam azt is, mit jelent a pünkösd szó valójában. Megismertem a tanítást a Szentlélekről, hogy kitöltetett az első pünkösdön az apostolokra, majd később a pogányokra. Végül ez a Szentlélek elvégezte bennem is, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet, és általa ezután Istenemet Atyámnak szólíthatom. Elfogadhattam ajándékát, amiről így emlékezem:
„… az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”. (Rm 5,5)
Ágoston Géza írása
