A Mester

„Ha rájössz, hogyan kell Mester nélkül élni, aki segít eligazodni az életben, akkor ígérd meg, hogy szólsz nekünk, mert te leszel az első az emberiség történetében, akinek ezt sikerült megértenie.”

Ezzel a megdöbbentő gondolattal zárul a film egyik párbeszéde, ami magában foglalja a történet központi kérdését és üzenetét. Lehet egy ember a maga ura, vagy egy másik embert kell szolgálnia? Vajon tudunk egyáltalán szabadok lenni, és ha igen, hogyan? Ha magunk irányítjuk életünket vagy, ha a Mester (a Filozófia, a Vallás) irányítása alatt élünk?

Paul Thomas Anderson olyan rendező, akitől a filmszakma és a közönség is különleges teljesítményt vár, és amit most átnyújt nekünk, az valóban elég különleges. Ezúttal a szekták keletkezésének körülményei, a guruk működésének lélektana a témája. A fájdalom, a düh, a zavarodottság, az ivás, a szex, és a pszichológia kerül terítékre.

A film nem könnyű, szexuális tartalma miatt pedig legyen mindenki elővigyázatos! Nem tinédzsereknek, pláne nem gyerekeknek való alkotás. Hibátlannak sem mondható. Néha lelassul – talán túlságosan is – a téma, amit feszeget azonban nagyon érdekes. Közben rabul ejt, és magába szippant. Tanúi lehetünk a marginális létben fulladozó figurák sodródásának, beleláthatunk a sarlatánok csilivili filozófiájába – mindezt belehelyezve a második világháború utáni Amerika mindennapjaiba, kiváló érzékkel, közhelyek nélkül.

Anderson ezúttal második alkalommal nyúl a szektavezetők életének témájához. Első ilyen témájú filmje a Magnólia volt, Tom Cruise főszereplésével. A Mester viszont az eddigi legkomplexebb és legnehezebben érthető alkotása.

A Mester című film a szcientológia korai történetét feldolgozva próbál választ keresni arra, mennyire működnek az önsegítő pszichológiai módszerek és filozófiák által nyújtott lehetőségek – valójában azonban bármelyik szekta magára ismerhet.
A szcientológia alapítóját, L. Ron Hubbardot Philip Seymour Hoffman alakítja, filmbeli neve Lancaster Dodd, aki Az Ügy elnevezésű áltudományos, önsegítő program vezetője. Követői Mesternek hívják. A szcientológiához hasonlóan, Az Ügy tanítása szerint az emberi lélek több millió éves, különböző „edényekben”, azaz testekben születik újjá. A „feldolgozás” elnevezésű terápia során (a szcientológusok auditálásnak nevezik) az alanyok képesek a felhalmozódott traumákat, nem kívánt terheket és az állatias ösztöneiket levetkőzni, és ezzel megszüntetni azt az akadályt, ami lehetetlenné teszi, hogy egy tökéletesebb állapotba kerüljenek. A végső cél az önuralom és önkontroll megvalósítása, aminek hatására még a pszichológiai problémák, és az egészségügyi gondok is meggyógyulnak – összpontosított agyi „feldolgozás” révén. Lancester Dodd karizmatikus vezető, felesége (Amy Adams) mindenben támogatja, jó anyagi körülmények között élnek, lányuk is a mozgalom odaadó híve, csak a fiúk (Jesse Plemons) szkeptikus, mert úgy látja, apja mindent menet közben rögtönöz, ahogy esetlegesen éppen kipattan a fejéből. Közben megismerjük Freddie Quellt (Joaquin Phoenix), aki lelkileg és mentálisan is instabil.

Joaquin Phoenix, akitől semmi hasonlót nem láttunk eddig, most olyan zseniálisan játszik, amely De Niro alakításaihoz teszi hasonlóvá. Az általa játszott Quell, tengerészgyalogosként megjárta a világháborút, és 1945-ben pszichológiai problémák miatt elbocsátottak az Egyesült Államok tengerészetének kötelékéből. Fiatal férfiként legszebb éveit töltötte a fronton, a japánok ellen harcolt, zavartan és kétségbeesetten érkezik haza. Alkoholista lett, arca sovány és félelmektől gyötört, nyomorúsága sodorja ide-oda, és végül elnyeli a saját fájdalma. Magának főzi a pálinkát, munkahelyről munkahelyre vándorol, úgy tűnik, csak a szex érdekli. A „sors” kiszámíthatatlan szeszélyének köszönhetően összetalálkozik „megváltójával”, A Mesterrel, Az Ügy vezetőjével. A Mestert tanoncok és rajongók, Az Ügy tagjai veszik körül, de figyelme megismerkedésük után szinte csak Quellre összpontosul, hiszen Dodd igazi kihívást lát a kallódó férfiban. Ha sikerülne kikúrálni ezt az ösztönembert, akkor az mindenekfelett bizonyítaná mozgalmának sikerét. A Mester különös, személyes kérésekkel bombázza Freddiet, aki maga is meglepődik, hogy mennyire megkönnyebbül a kérdésektől. Quell olyan embert lát a Mesterben, aki segíthet abban, hogy kezébe vegye élete irányítását.
Anderson, a két férfit egymás tökéletes ellenpontjaként ábrázolja, akik között úgy szikrázik a levegő, mintha egy nukleáris erőműben lennénk. Kapcsolatuk valóságos szimbiózissá alakul.

Vajon ez a mozgalom képes-e segíteni ennek a lelkileg sérült háborús veteránnak? Egy kallódó senkinek?

Anderson a filmben, minden eddig jól bevált eszközét újra alkalmazza, hosszan exponál, a zene disszonáns, a szereplők egyes élethelyzetei és eseményei ismétlődnek, hogy a szereplők lelki fejlődését még hűségesebben tudja ábrázolni.

Az Ügy gyengesége éppen az, ami egyben olyan vonzóvá teszi a kereső emberek számára. A szekta arra a belső gőgre alapoz, hogy az ember képes kezébe venni a sorsát és irányítani az életét, terhektől, bűnöktől meg tudja tisztítani és váltani magát. Saját erőből, egyedül, legfeljebb egy Mesterrel, de mindenképpen Isten nélkül. Csakhogy a probléma éppen az, és Anderson is ezt bizonyítja a filmben, hogy az ember soha nem lesz képes megválaszolni belső kérdéseit és önmagában úrrá lenni belső harcain.

A mozi azonban nemcsak a szekták működését vizsgálja, hanem egy sokkal általánosabb kérdést feszeget, az emberi természet és a vallás közötti összefüggést. Anderson szerint a kettő között feszültség van. A vallás elfedezi, vagy még rosszabb esetben stimulálja is az ember alantas természetét. A szektavezér a film végén alig különbözik az állatias Quelltől – annak ellenére, vagy éppen azért, mert minden erejével azért küzd, hogy saját természetén uralkodni tudjon. Anderson teljesen szkeptikus az önsegítő vallásokkal kapcsolatban, nem hiszi, hogy bármelyike megoldaná az ember örökös harcát a bűnnel valamiféle terápia segítségével. Még a kereszténység is (amely egyébként többek között arról szól, hogy az ember megtalálja Istent, és felad minden olyan téveszmét, hogy meg tudja menteni magát) néhány elhajlásban magáévá tette azokat a nézeteket, amik elhitetik követőivel, hogy “ha követsz minket, minden sikerülhet. Mindig boldog leszel és egészséges”.

A terápia során Dodd egy alkalommal arra kényszeríti Quellt, hogy a szobában a faltól az ablakig sétáljon oda-vissza, oda-vissza. Meg kell érintenie a falat az egyik oldalon, és az ablakot a másikon. Órákig, lehet, hogy napokig tart a terápia, miközben Quell vágyakozva néz ki az ablakon, szabadulás után sóvárogva. Mint egy bezárt oroszlán a rács mögött. Quellt hamis reményekkel táplálja, áltudományos módszerekkel hitegeti egy rettenetes szektavezető, miközben be van zárva saját világába, és a klausztrofobikus szektába.

A keresztyének ismerik az igazi utat: ahelyett, hogy fejüket a falba vernék, vagy vágyakozva tekintenének ki az ablakon, hogy szabadulást kessenek, hittel sétálhatnak ki azon a nyitott ajtón, amit Jézus Krisztus tárt ki. Ő az Ajtó (Az Igazi Mester), aki olyan életbe vezet, amelynek van értelme és célja, amely nem jár a sötétségben.