A karmester felemeli pálcáját, és a zenekari tagok vállukhoz, szájukhoz illesztik hangszerüket, majd teljes figyelemmel őrá koncentrálnak. Egyszerre kezdik a megtanult művet, majd az előttük lévő kotta és a dirigens utasításait követve zenélnek. Egy-egy hangszer önálló játéka nem mindig élvezetes, de a közösen felcsendülő mű gyönyörködtető, harmonikus zenévé alakul. Ehhez a muzsikáláshoz az egymásra figyelés is szükséges.
Isten gyermekeinek munkálkodása hasonlítható a zenekaréhoz. Van kottánk, a Biblia, karmesterünk, az Úr Jézus Krisztus. Őrá figyelve, neki engedelmeskedve, és egymáshoz igazodva élhetjük csak meg azt a lelki közösséget, amiről az Ige beszél. A zenekar tagjai sok- sok gyakorlással tudnak sikeresen együtt dolgozni, Isten népének is gyakorolni kell magát az egymás iránti szeretetben, hosszútűrésben, elfogadásban és a közös feladatvégzésben.
„Titeket pedig gyarapítson az Úr, és tegyen bőségessé az egymás és a mindenki iránti szeretetben…” (1Thessz 3,12)
