Egy beszélgetésen hangzott el nemrég, hogy a mai egyház mintha nem látná tisztán a küldetését. Európára nézve ez a megállapítás mindenképpen helytálló: nem akar korszerűtlennek tűnni, ezért kerüli a bűn és a kárhozat témáját. Helyette liturgiák és külsőségek megújításával próbálkozik, hozzászól az aktuális társadalmi problémákhoz, és sok esetben karitatív akciókkal tevőlegesen is részt vesz a gondok enyhítésében. Mindezek ellenére tagjainak száma vészesen fogy.

„Kéne egy világi-világi-világítótorony!” hallottam éppen előző nap egy slágerben. Ha az Igéből nem volna egyértelmű, hogy mi Isten képviselőinek a dolga, megtudható a segélykiáltásokból. Az embernek alapvető szükséglete a tájékozódás, a végső igazságok, a megváltás megismerése. Micsoda kincs és kiváltság, hogy az Igéből táplálkozva életünkben megjelenhet Isten békessége, világossága. Ebben az összezavarodott és elbizonytalanodott világban, amikor sok esetben maga az egyház sincs a helyén, még nagyobb felelősség hárul Isten népének minden egyes tagjára.

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket…” (1Pt 2,9)