Hittan óra a hatodik osztályban. Kevesebb a gyerek, mint az alsóbb osztályban volt, amikor még talán a fele is járt. Ahogyan nőttek, szép lassan más kezdte érdekelni őket, és el- elmaradoztak. Az iskola rettegett osztálya ez, nehezen lehet lecsendesíteni őket. A tanárok nem szívesen foglalkoznak velük, mivel felzaklatva, elkeseredetten jönnek ki a teremből. Gyenge a tanulmányi átlaguk is.
A hittanosok között van ilyen is, olyan is, pl. az osztály legjobb tanulója, aki eszével ugyan kirí a többiek közül, de a magaviselete olyan, mint másoké. Hittanos a túlkoros cigányfiú is. Próbálom őket az ige szeretetével jobb belátásra bírni: Nektek, mint hittanosoknak, mégis csak inkább szót kellene fogadnotok, mint azoknak, akik nem járnak hittanra! Majd pedig az igére irányítom figyelmüket: Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek…, ti, ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek…
A cigányfiú komoly arccal szólal meg: „Tiszteletes bácsi, én minden reggel imádkozom azért, hogy tudjak szót fogadni.” Megdöbbenek szavain, nem éppen tőle vártam ezt, aki egyébként a magatartási ranglista tízes skálájának a végén található. Ez a fiú szeretne megváltozni, és elhiszi, hogy Isten megsegítheti ebben!
Megszületik bennem az elhatározás: Tartsunk imaközösséget, hogy az Úr munkáljon változást az iskolában, adjon engedelmes szívet a gyerekeknek, és szeretetet, türelmet a tanároknak! Meghirdettem a felsősök között, hogy a tanítás előtt, fél nyolcra várom azokat, akik szeretnének imádkozni velünk ezért a célért. Én csak a következő hétre terveztem az imaközösséget. Hétfőn kilencen jöttek, másnap tizenketten, majd tizenhatan is… (Kis falunkban a tizenhat gyerek majdnem a fele a felsős hittanosoknak!) Azóta hetente két alkalommal találkozunk, és együtt imádkozunk. Kilencnél soha sem voltunk kevesebben.
Ágoston Géza
„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Mk 10,15)
