Vajon nem a kettészakadt világszemlélet tükröződik vissza életünkön, amikor a napi rutin tevékenységünket végezzük (készülődés, munka, családtagok körüli teendők, háztartás, vásárlás…), várva, hogy túléljük az adott napot – majd lassan-lassan belefáradunk a terhekbe? Igen, amikor mindössze eddig tart számunkra a világ.
De csakugyan annyi a világ, amennyit mi látunk, hallunk, érzékelünk belőle? Jézus harmadnapi feltámadása is csak a templomi szertartásainkat befolyásolja? Igen, ha a világtörténelemnek ez a legnagyobb eseménye – mármint, hogy Jézus feltámadott, hús-vér testtel kijött a sírból, és többé nem hal meg – háttérbe szorul számunkra, mivel nem a tapasztalati világunk része, hanem hitünk tárgya. Pedig valóság az is, hogy van Mennyország, és Jézus ott van, valóságosan! Sőt, már mi is részesei vagyunk feltámadásának, mert hitünk összekapcsol minket a mennyben lévő Jézussal.
Hát nem kellene szakítanunk kettészakadt világszemléletünkkel? Mert akkor a hőn áhított öröm és békesség uralkodna életünkben, hiszen az lenne a valóság számunkra, amit hiszünk – nem pedig az, amit látunk. Mert – az ige szerint – vele együtt mindez velünk is megtörtént!
„Vele együtt vagytok eltemetve a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.” (Kol 2,12)
