Néhány évvel ezelőtt nagypénteket az egyik erdélyi városban töltöttem. A város piacán kisbárányokat árultak, amik egymás mellett, összekötözött lábakkal feküdtek a járdán: nem bégettek kétségbeesetten, és nem akarták kiszabadítani magukat a kötelékből, ahogyan ez természetes lett volna.
Az állatokat látva Ézsaiás könyve 53. részéből a 7. vers idéződött fel bennem: „Mint a bárány, amelyet mészárszékre visznek, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt”. Ez a mondat Jézus Krisztusról prófétál, aki Isten Bárányaként mondott igent arra, hogy meghurcolják, megalázzák, megostorozzák, szidalmazzák, és ő sem „nyitotta ki száját”.
Nagyhét arra hív bennünket, hogy az Isten igéje segítségével emlékezzünk Urunknak a páska vacsorától haláláig tartó gyötrelmeire, amivel ismét megerősíti az örök időre szóló váltság-áldozatában és kereszten megszerzett kegyelmében gyökerező hitünket.
„Az ő megismerése által igaz szolgám sokakat igazzá tesz, mivel ő hordozza vétkeiket.” (Ézsaiás 53,11)
