A karácsonyi ünnepkörben divat adakozni, adományvonalakon versenyeztetni a cégeket és az együtt érző embereket, mert „jónak lenni jó”. És minden adakozó el is várja, hogy az adományáról megemlékezzenek, esetleg a neve is szerepeljen egy jóságlistán. Aztán karácsony multával az adakozó kedv is lelohad, pedig jókedvű adakozókra nem csak az ünnepnapokon lenne szükség.
Pár napja bejött egy ismeretlen idős úr abba az iskolába, ahol dolgozom, és azt mondta, hogy írjunk össze egy kívánságlistát, mert egy hét múlva nagyobb összegű adományt szeretne számunkra átadni. Kérésünkre sem volt hajlandó a nevét megmondani, és amilyen gyorsan jött, egy pillanat alatt el is távozott. A hét letelte előtt eszembe jutott a kívánságlista. Kétségeim támadtak az ismeretlen jótékonykodó visszatérésével kapcsolatban, de mégiscsak megírtam a felajánlott összegre a beszerezni vágyott eszközeink listáját. Az idős úr a megadott időben pontosan megérkezett, és mielőtt megköszönhettük volna nagylelkűségét, a kívánságlista és kiléte felfedése nélkül, az összeg átadása után elköszönt. Távozásakor a Szentírás szavai jutottak eszembe:
„Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy a te adakozásod titkon legyen. És a te Atyád látja, amit titkon tettél, és megfizet neked nyilván.” (Mt 6, 3-4)
