Békés új esztendőt!

„Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni.” (Sören Kierkegaard)
Az esztendő fordulóján, – vagy ahogy Kányádi Sándor írja, amikor „férfiasan kezet fog múlttal a jövendő” – a fenti gondolat jutott eszembe. Ebben az időszakban az ember egy kicsit elcsendesedik és értékeli az eltelt időt.
Ilyenkor érdemes megállni és visszanézni az elmúlt esztendő eseményeire, hálát adni Urunk gondviselő és bűnbocsátó kegyelméért, számba venni csodatételeit, ajándékait, megköszönni azt, hogy hűtlenségünk ellenére is hű maradt és megőrzött bennünket, velünk volt a próbatételek és nehézségek idején.
De lehet más lelkülettel is visszatekinteni: bosszankodni az elszalasztott lehetőségek miatt, sajnálkozni a bennünket ért veszteségeken, felemlegetni sérelmeinket, elpanaszolni a megélhetési nehézségeinket, mennyi baj ért bennünket.
Igaza van az ókori gondolkodónak: Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogy a dolgokat látja.”(Epiktétosz).
Hasznosabb megelégedett, hálás szívvel visszatekinteni, és békességgel magunk mögött hagyni az elmúlt esztendőt, mint elégedetlenkedve és siránkozva.
Mindennek ugyanis következményei vannak az előttünk álló esztendő megítélését illetően is. Előbbi esetben nyugodtan és békés szívvel tudunk az új évre tekinteni, hiszen az az Isten, aki az elmúlt évben velünk volt, az ezután is velünk lesz. A másik lelkület aggodalmaskodva néz a jövőbe, milyen veszteségek, milyen betegségek érnek majd bennünket, milyen mértékben terjed ki a válság, hogyan fogok megélni. Fontos az, hogy mire vagy kire nézünk az elmúlt esztendő értékelésében és az új év várásában.

Tanács az új esztendőre:
Tekints magadba, és elcsüggedsz, tekints magad köré, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.

 

„Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1 Péter 5, 7

Ajánlott cikkek